A Rákóczi Szövetség tábort szervez – 400 diák, 4 kontinens, 1 nyelv 

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

400 diák, 4 kontinens, 1 nyelv 

Július 2. és 8. között Rákóczi földjén találkoznak a világ számos pontjáról érkező magyar gyökerű gimnazisták.

A Rákóczi Szövetség hagyományaihoz híven idén nyáron is megrendezi a sátoraljaújhelyi középiskolás tábort, ahova idén 80 középiskola diákjai érkeznek, Észak-Amerikából, Dél-Amerikából, Ausztráliából, a Kárpát-medence különböző pontjairól és persze az anyaországból. 

A program fő célja, hogy minél több közvetlen kapcsolat alakuljon ki a magyarországi, határon túli és a diaszpórából érkező magyar diákok, tanárok között.

A sátoraljaújhelyi rendezvényre a Rákóczi Szövetség bármely ifjúsági szervezetének tagjai jelentkezhettek., és mint minden évben, most is óriási volt a túljelentkezés.

A hat nap alatt a táborozók történelmi és látványos színházi előadáson vehetnek részt, de lesz kirándulás a trianoni határhoz, a Felvidékre, a hármas határhoz Nagyszelmencre és Sárospatakra is.

A legnagyobb vonzerő mégis a személyes találkozások, ez az a tábor, ahol Kiss Tamás Tordáról és Konkoly Béla Minneapolisból barátságot köthetnek, vagy ahol Cajkás Kristofer Miamiból ugocsai diákokkal beszélgethet.

A Rákóczi Szövetség 19. alkalommal rendezi meg az Összmagyar középiskolás tábort, és eddig több ezer diáknak adtak lehetőséget, hogy ismerkedjenek a magyar kultúrával, elmélyítsék történelmi és anyanyelvi tudásukat, és életre szóló barátságokat kössenek határokat átívelve.

A tábort július 2-án Sátoraljaújhelyen a Magyar Kálvárián Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter nyitja meg.

A tábor részletes programját a mellékletben olvashatják, illetve a korábbi résztvevők rövid élménybeszámolóiból is csatolunk néhányat, képekkel kiegészítve.

Amennyiben szeretnének interjút készíteni a meghívott diákokkal, a diaszpórából érkezőkkel július 1-én Budapesten is találkozhatnak.

(Amennyiben szükségük lenne kép, illetve hanganyagra a tábor programjáról, szívesen rendelkezésükre bocsájtjuk.)

Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke

csaky.csongor@rakocziszovetseg.hu

Katona Flóra, kommunikációs munkatárs

+36 30 326 7668

katona.flora@rakocziszovetseg.hu

sajto@rakocziszovetseg.hu




Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás