Halzl József maradt a Rákóczi Szövetség elnöke

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

A Rákóczi Szövetség 2015. évi tisztújító közgyűlését május 16-án tartotta a budavári Magyarság Házában. Halzl József elnököt megerősítették pozícióban, Felvidékről Őry Péter az elnökség új tagja lett.

A közgyűlésen, melyet Ugron Gáspár alelnök vezetett, 109 tag jelent meg, akiket Halzl József elnök üdvözölt. Köszöntötte a tisztújító közgyűlést Bárdos Gyula, a Csemadok elnöke és Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke is.

Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke üdvözlő gondolataiban megköszönte a Rákóczi Szövetség munkáját, amelyet a felvidéki magyarság megmaradása érdekében kifejtenek. Kiemelte a beiratkozási program és a diákutaztatások fontosságát. Elmondta, továbbra is számítanak a szövetség támogatására, hogy a felvidékiek szülőföldjükön maradhassanak meg magyarnak.
Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke üdvözlő beszédében kiemelte, hogy a Rákóczi Szövetség tekintélynek örvend. Megtiszteltetés számára, hogy tagja lehet, s hogy újra részt vehet az elnökség munkájában is. „A szövetség nem hangos szóval végzi a munkáját, hanem diszkréten és szívósan. Minden évben szélesebb és szélesebb a tevékenységi köre, és komoly népművelést folytat. Bekapcsolódik a nemzetegyesítés folyamatába, így erősítve a nemzeti összetartozást” – nyilatkozta.
Köszönetet mondott Halzl Józsefnek, mint zászlóvivőnek és a mellette álló fiatal gárdának ezért a munkáért. Mint megjegyezte, 30 éves tapasztalatot csak 30 év alatt lehet összegyűjteni.
A taggyűlés megerősítette pozíciójában Halzl József elnököt. Az elnökséget továbbá Martényi Árpád és Ugron Gáspár alelnökök, Csáky Csongor főtitkár alkotják. Az új elnökségi tagok: Őry Péter, Bíró Albert, Németh Zsolt és Makláry Szalontay Csaba lettek. Pénzügyi titkárnak Ősi Barnabást választották.

A Rákóczi Szövetség 2014. évi gazdálkodásáról még Lukács Ferenc leköszönő pénzügyi titkár számolt be. Lukács Ferenc 1992-től látta el a pénzügyi titkári feladatokat. A posztról való leköszönéskor mintegy útravalóul elmondta, hogy folytatni kell a beszerző és gyűjtőtevékenységet az anyagi források gyarapítására, hogy még több határon túli magyart és programot tudjanak támogatni.A Rákóczi Szövetség 2014. évi tevékenységét Csáky Csongor főtitkár foglalta össze. A 2014. évi beszámolót kiadvány formájában is megjelentették.  A taggyűlés elfogadta a Rákóczi Szövetség 2015. évi programtervét és költségvetését.
Csáky Csongor főtitkár elmondta, hogy a szövetségnek 2014-ben 2 477 fővel lett több tagja, így összesen 19 398 főt számlál már a Rákóczi Szövetség tagsága. Kiemelte, hogy a szövetségnek 397 helyi szervezete van, ebből 217 a középiskolai szervezet. 2014-ben 97 belső pályázatot, azaz helyi szervezeti rendezvényt támogatottak meg összesen 8 186 500 Ft értékben. A központi rendezvények száma 35, melyek közül kiemelkedik a diákutaztatási- és beiratkozási program. A 2015. évi programok kapcsán kiemelte, hogy a jövőben nagyobb figyelmet szentelnek Kárpátaljának. A júniusban esedékes Középiskolás Vezetőképzőt Visken rendezik, júliusban a Nándorfehérvári diadal Emléknapját Szentendrén, Visegrádon és Budapesten tartják, ahol szintén több kárpátaljai diákot is vendégül látnak. A Beiratkozási Ösztöndíj Programba pedig Kárpátalja mellett két új területet is bevonnak, Temesvárt és Muravidéket.

Őry Péter, a tisztújító közgyűlésen elnökségi tagként kapott bizalmat. Felszólalásban a Magyar Közösség Pártjának alelnökeként is üdvözölte a közgyűlést. Kifejtette, hogy jó maga is több mint húsz éve tevékenykedik a civil szervezetek területén, s rendületlenül vallja, hogy pótolni kell azokat a veszteségeket, amelyek a történelem során a családi köteléket szétszakították. „A Rákóczi Szövetség kiemelkedően teljesít e téren, hisz munkatársai hisznek a magyarság megmaradásába, erős akarattal lépnek ennek érdekében, s céljuk a közös sorsunk kérdése és annak megélése” – mondta Őry.

Kép és szöveg: he (www.felvidek.ma)




Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás