Júniusi programajánló

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Már pár napja június van, éppen ezért itt az ideje, hogy nagy vonalakban áttekintsük, mi vár ránk az év hatodik hónapjában Losonc és Rimaszombat környéken.

Június 7-én (csütörtökön) Hazajáró közönségtalálkozó lesz Hanván 18 órától, amelyen részt vesz a nagysikerű műsor két készítője Jakab Sándor és Kenyeres Oszkár is.

Június 9-én (szombaton) a Füleki Művészeti Alapiskolában a Hugo Kauder Trio koncertezik 19.00 órától. Az Ivan Danko, Lakatos Róbert és Ladislav Fančovič összetételű együttes zongoratriókat játszik a romantikától napjainkig. A belépés díjtalan.

Szintén 9-én szombaton, 9:00 órától tekinthető meg a Feled melletti Serkén (149 sz.)Serkei Gépmúzeum nevű kiállítás. A rendezvény 09.00 órakor szabadtéri istentisztelettel veszi kezdetét, ezt követően lehet megtekinteni a tárlatot, és sor kerül a gépek bemutatására is. Érdeklődni a 0908/572 084-es telefonszámon lehet.

Rendkívüli módon június második hétfőjén tartják a „Szótértők” legközelebbi találkozóját. Június 11-én a Nógrádi Könyvtárban 17.00 órakor immáron harmincegyedik alkalommal jönnek össze a könyvbarátok, az esemény címe is ezt tükrözi: Harminc találkozó után – vakáció előtt. Minden érdeklődőt sok szeretettel várnak!

Június 13-án (szerdán) Rimaszombatban a Kereskedelmi és Szolgáltatóipari Szakközépiskola FOUR FEST című rendezvényén nem csupán a versenyzés kap teret, hanem focitorna, DJ show és a sztárvendég a Metalinda együttes is. Ez utóbbi este 19.00 órakor kezdi koncertjét a Fekete Sas udvarán.

Hogy Losonc se maradjon ki a zenei programokból, június 14-én (csütörtökön) este 19.00 órakor az Apolló Moziban Jozef Hollý és zenekara ad koncertet. A produkcióra jegyek 17 és 19 eurós áron még kaphatók.

Aki inkább kórusműveket hallgatna a zsinagógában, az ne hagyja ki másnap, azaz június 15-én (pénteken) a megalakulásának 85. évfordulóját ünneplő Ozvena vegyeskar ünnepi koncertjét 17.00 órától. Belépődíj tetszés szerint. Ugyanaznap este a B.S.Timrava Színházban tartja 125. premierjét a szlovák nyelven játszó losonci Timrava SzínjátszócsoportOsvald Záhradník: Zurabája című művét 18.00 órakor mutatják be, aki pénteken nem ér rá, az 18-án (hétfőn) megnézheti a reprízt.

Vasárnap, azaz június 17-én Füleken a várban immár 12. alkalommal tartanak íjászversenyt. A különböző kategóriákban zajló megmérettetésre június 15-ig lehet jelentkezni.

Szintén június 17-én Pincen lép fel a Kassai Thália Színház, mégpedig a Lackfi János művei alapján készült Milyenek a magyarok című zenés útikalauzzal. Az előadás 18.30 órakor kezdődik és jelképes, 1 eurós belépő ellenében tekinthető meg. Infó és helyfoglalás a 43/94187, 0907 776 566 telefonszámokon, vagy a starosta@pincina.sk e-mail címen.

Június 22-én és 23-án zenei fesztivál zajlik Bolykon, amit az ellenség megtévesztésére úgy hívnak, hogy ĽADOVO FEST 2018 (Ľadovo ugyebár a tó Losonc mellett). A rengeteg zenei fellépő mellett rengeteg egyéb programot is ígérnek a szervezők, részletek az esemény oldalán.

Június 23-án (szombaton) ismét Losoncon lép fel a népszerű Radosinai Naiv Színház, ezúttal a BESAME MUCHO című produkciót tekintheti meg a tisztelt nagyérdemű 19.00 órától a B.S.Timrava Színházban. Aki nem szeretne erről lemaradni, az már most vegye meg a jegyét, már alig van szabad hely…

Aki szombaton színház helyett inkább Omega koncertre menne, az menjen Rimaszombatba, ahol a szabadtéri színpadon 21.00 órakor kezdődik a neves zenekar koncertje. 20.00 órától az Elán Forever előzenekar játszik. Jegyek 25 euróért kaphatók.


 
Június 24-én (vasárnap) a losonci zsinagógában More chassidic songs /További haszid dalok/ csendülnek fel a Baruch Myers, Boris Lenko, Jozef Lupták és Miloš Valent összetételű kvartett előadásában. A 18.00 órától kezdődő koncertre jegyek 5 eurótól kaphatók.

Június végén még egy zenei csemege vár ránk Losoncon, egészen pontosan június 29-én (pénteken) este 21.00 órától csendül fel a ligeti amfiteátrumban Verdi Traviatája a besztercebányai Állami Opera előadásában. A szabadtéri előadásra jegyek 13 euróért kaphatók.

Aki kicsit keményebb dallamokat kedvel, annak biztos kedvére lesz a kétnapos VIII. Balogvölgyi Rockfesztivál, melyre június 29-én és 30-án kerül sor a nagybalogi focipályán. Pénteken fellép az Alldevils, a Rómeó vérzik, a Blues Company és a HellDiver zenekar, míg szombaton a KerecseN, az Ősiláz, az Aurora és az Artheria adnak koncertet. Ezenkívül lesz lovasíjász bemutató, magyar kutya show, Toldi vetélkedő, sörpörgő verseny és sok más érdekes program.

Még egy rendezvényre szeretném felhívni a figyelmet: Egyházasbáston június 25. és július 1. között I. Felvidéki fürdő- és közösségépítő kalákát tartanak, amelynek célja a Mogyorós-kút új arculatának létrehozása. A munkán kívül esténként Böszörményi István előadásán, Zselenszky Tamás egygitáros estjén, Kerényi Éva könyvbemutatóján és Topor Feri táncházában lehet kikapcsolódni. Jelentkezés és bővebb infó e-mailben a medvesalja@gmail.com címen, telefonon a +421911615896 telefonszámon.

Ennyi nagy vonalakban a június, biztos vagyok benne, hogy további rendezvények is előkerülnek még, érdemes lesz figyelni a heti programajánlókat is.

losoncianziksz.blogspot.com




Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás