Programajánló február 12-18.

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Február közepére kicsit megritkultak az események, de ez nem jelenti azt, hogy nincs hová mennünk.

Mindjárt hétfőn, azaz február 12-én a losonci Franz Sörfőzdében a Filmklub keretén belül vetítik le 19.00 órától a Chlapi neplačú / Muškarci ne plaču / Men Don’t Cry című filmet, amelynek főszereplői a 90-es évek délszláv háborújának veteránjai.

Kedden este 18.00 órától angolul lehet konverzációt folytatni egy pohár ital mellett ugyanott.

Február 14-én (szerdán) Bálint-napi őrjáratokkal találkozhatunk majd a városban, este pedig a moziba várják a szerelmespárokat, az első 50 pár ingyen nézheti meg az esti filmet. Részletek az alábbi plakáton.

Ha hét közben egy nyugalmas szigetre vágyunk, nézzük meg valamelyik kiállítást: a Nógrádi Múzeum és Galériában Salvador Dalí művei várnak ránk, a Városi Múzeumban (felújított Városháza a Vigadóval szemben) művészi kivitelezésű késeket állítottak ki egyebek mellett, a losonci ligetnél található Szabó Gyula Emlékházban pedig a művész képei mellé Szabó Kinga teáskanna gyűjteményét is megcsodálhatjuk.

Az évek óta nagy sikerrel megrendezendő nótaestek után idén nótás bált rendeznek Serkében február 17-én, szombaton 19.30 órai kezdettel.

Ugyancsak szombaton, február 17-én a losonci Slovanban rendezik a hagyományos Csemadok Bált, értesüléseim szerint nagy az érdeklődés, kívánok minden bálozónak kényelmes táncos cipőt! ?

Tóth Éva, http://losoncianziksz.blogspot.sk/




Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás