Programajánló október 16-tól

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Eléggé nehezen tudom elhinni, hogy immár október harmadik heténél tartunk, pedig a naptár nem téved Lássuk tehát, mi mindennel készültek a szervezők Losoncon és a környéken.

Október 16-án (szerdán) délután 13.00 órától Losoncon Csontváry- Nógrád zseniális festője címmel konferenciát tartanak a Kármán József Alapiskola Ráday-termében, amelynek keretén belül kézíráskutató, művészettörténészek és restaurátor tart előadást.

A rendezvényhez kapcsolódóan a Nógrádi Múzeum és Galériában 18.00 órakor nyílik Csontváry-kiállítás, amely egészen november végéig lesz megtekinthető. Másnap 10.00 órától Gácson tartanak vezetett helytörténeti sétákat Csontváry nyomában, majd délben Csontváry napútja gyermekszemmel című képzőművészeti verseny legjobb alkotásainak kiállítása nyílik.

Aki a festészet helyett inkább zenére vágyik, az menjen el október 16-án Rimaszombatba, ott is a református templomba 18.00 órára, ahol a „Rigószárnyon hazatérő” Tóbisz fivérek zenés estje hallgatható meg. Jegyek 5 euróért válthatók a Tompa Mihály Könyvesboltban.

Akit inkább a környezetvédelem érdekel, az szerdán 18.00 órára elmehet az Apolló Moziba, ahol a Woman at war / Ženy zachraňujú svet/ magyarul Izlandi amazon címen futó filmet tekintheti meg INGYENESEN. (Érdemes megnézni a magyar nyelvű előzetest ITT).

Október 17-én (csütörtökön) 16.00 órakor a „benzin illatának” kedvelői a Herz utca felé vegyék az irányt, ott ugyanis veteránok és sportautók kiállítása várható, és hogy a benzingőz se maradjon ki, a versenyzők is bemutatják tudásukat. Ezt követően a Városháza termében könyvbemutató és fényképes előadás várja az érdeklődőket.

Akit a zúgó motorok nem hoznak izgalomba, az elmehet az Apolló Moziba, ahol ismét magyar szinkronnal vetítik a Joker című filmet 17.00 órától.

Október 18-án (pénteken) 17.30 órától rimaszombati Csillagházban Pósa bácsi azt üzente 3. címmel Kun Miklós Jenő előadása hallgatható majd meg.

Október 19-én (szombaton) pedig egy egészen különleges bálba invitálnak mindenkit, akit érdekel a losonci Pitypang gyermeknéptánccsoport, vagy aki a 20 éves csoport egykori fellépője, fellépőjének szülője, rokona, ismerőse, a csoport támogatója, egyebek.

A gálaműsorral egybekötött születésnapi bál 19.00 órakor kezdődik a losonci Vigadóban.

Október 20-án (vasárnap) ismét városnéző séta Losoncon, ezúttal Winkler Oszkár nyomába lehet eredni Böszörményi István és Puntigán József vezetésével. Találkozó a Kármán József Alapiskola előtt 14.00 órakor.


Kívánok kellemes Élményeket mindenkinek!

Tóth Éva, losoncianziksz.blogspot.sk




Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás