Ardamica Zorán lesz a művészeti alapiskola igazgatója

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Javában építkeznek Füleken, ahol a 2016-os év is felújításokkal kezdődött. Átalakul a Városháza és új épületbe költözik a Művészeti Alapiskola is, amelynek Ardamica Zorán személyében új igazgatója is lesz márciustól.

Agócs Attila polgármester újabb választási ígéreteit valósítja meg, amikor a Városháza földszintjén ügyfélfogadó központot hoz létre, míg a városi rendőrség és a művészeti alapiskola új épületbe költözik. Ez utóbbi az egykori adóhivatal épületében talál majd komfortosabb otthonra, amelyet 2014-ben vásárolt meg mintegy 230 ezer euróért. „Mivel az épület nem iskolai célokat szolgált, némi rekonstrukcióra szorul, új tantermeket alakítanak ki, ahogy a szociális helyiségeket is felújítják. A munkálatok mintegy 58 ezer euróba kerülnek majd, s ha minden a tervek szerint alakul, akkor a diákok a húsvéti ünnepek után foglalhatják el az épületet” – mondta el érdeklődésünkre Agócs Attila polgármester, aki azt is elárulta, hogy a művészeti alapiskola eddigi igazgatója, František Mráz képzőművész nyugdíjba vonul, akinek a helyét a besztercebányai Bél Mátyás Egyetem volt tanára, Ardamica Zorán veszi át.  Ardamica magyar-zene szakos, a Romlás Virágai nevű zenekar egykori vezetője, több kötetes költő, és igazgatói munkája mellett zeneelméletet is fog tanítani. A művészeti alapiskola eddigi igazgatói épületébe a városi rendőrség költözik majd, a hátsó épület a városi piac részét képezi majd, míg a koncertterem megmarad eredeti funkciójának.

Ottjártamkor csak nehezen lehetett bejutni a Városháza épületébe is, ugyanis a földszinten átépítés zajlik. Itt kap majd helyet az ügyfélfogadó központ, amelyet egy nyári audit kezdeményezett, amely  az ügyfélfogadás egyszerűsítését kérte a városvezetéstől. A munkák 22 680 euróba kerülnek, s miután a napokban befejezik a munkálatokat, a tervek szerint a polgárokat márciustól számos meglepetés várja majd, s ezentúl szinte mindent egy helyen tudnak elintézni.

jdj, fotó: archív




Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás