Szombaton Muzsikál az erdő Füleken

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

A klasszikus és a népzene értékeit, valamint a természetvédelmet ötvözi a Muzsikál az erdő rendezvény, amely szombaton 10 órakor kezdődik a füleki városi parkban – tájékoztatott Illés Kósik Andrea, a Füleki Városi Művelődési Központ igazgatója.

„A zenei program mellett kézműves-foglalkozások, a helyi termékek bemutatója, kisebb vásár várja a látogatókat. Az érdeklődők sétát tehetnek a parkban Balázs Csaba ökológus és Szabó Lajos erdészmérnök vezetésével, Bianka Vozárová régész pedig előadást tart a füleki várban” – mondta Illés Kósik Andrea.

A vmk igazgatója hozzátette, Fülek egyike annak a kilenc településnek, ahol a rendezvénysorozatot megszervezik július első felében. A többi nyolc helyszín Magyarországon van, Szlovákiában Fülek az egyetlen.

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás