Szuperhold a Füleki Városi Könyvtárban

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

2019. március 22-én Forgács Péterrel szervez író-olvasó találkozót a Füleki Vármúzeum. A füleki gyökerekkel rendelkező párkányi író a Madách Egyesület gondozásában megjelent Szuperhold c. novelláskötetét hozza el a helyi olvasóközönségnek.

Az Irodalmi Szemle a múlt év decemberében mutatta be a könyvet a Pozsonyi Magyar Intézetben, és azóta nagy érdeklődés övezi a szakmabeliek és az olvasók körében egyaránt.

Az eredetileg matematika-fizika szakos középiskolai tanárnak igen széles az érdeklődési köre, ezért csak néhány éve kezdett el komolyabban foglalkozni az írással. 2013-ban elvégezte a Magyar Író Akadémia szépíró mesterkurzusát, azóta Háy János és Turczi István írószemináriumait látogatja. Kisprózái több díjat is kaptak, többek között ezeket gyűjtötte egybe első kötetében. Műveivel számos irodalmi pályázaton ért el rangos helyezést (2014 – Zeusz Papucsa – 1. díj, 2015 – Nabokov és én – fődíj, 2016 – Pegazus – Grendel Lajos védnöki különdíja, 2017 – Arany Opus fődíj). 2017-ben Családfa című novellája nyerte az Álljon meg egy novellára! c. pályázat közönségdíját, valamint a szakmai zsűri döntése alapján művével találkozhattak az utazók a budapesti megállókban is. Magyarországi és hazai irodalmi lapokban, illetve portálokon publikál. A most bemutatásra kerülő Szuperhold-on kívül, tavaly decemberben a szerzőnek megjelent egy másik könyve is, a kiskamaszoknak szóló Fadrusz c. „pozsonyi mese” (Pozsonyi Kifli Polgári Társulás).

A találkozóra 17:30 órától kerül sor a Füleki Városi Könyvtárban. A szerzővel Mizser Attila, az Irodalmi Szemle főszerkesztője beszélget. A szervezők szeretettel várnak minden kedves irodalomkedvelőt!

A Füleki Vármúzeum sajtóközleménye




Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás