Új kilátótorony épülhet a füleki várban

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Fülek önkormányzata a vár középső és felső részének felújítására készül, melynek keretében egy új kilátótornyot is terveznek építeni. A város a projektre 400 000 eurós támogatást igényelt a Kulturális Minisztériumtól. Sikeres pályázat esetén a kulturális műemlék újabb szárnyait nyitják meg a látogatók előtt.

Kovács Klaudia városi szóvivő elmondta: a középső várban azt tervezik, hogy eltávolítják a nedvességet a pincéből (ún. zwinger) és kiszárítják a feljebb elhelyezkedő ágyúállásokat (ún. kazamatákat) is. A felújítás után ezeket meg is nyitnák a látogatók előtt. A projekt keretében továbbá megerősítenék a déli várfalat a Perényi és a Bebek bástya között, amely a nedvesség miatt erodálódik. Az újravakolás és a vízelvezető rendszer felújítása által Kovács szerint megmenthetnék a szóban forgó várfalat. A középső várban ezen kívül felújítanák a fából készült színpadot, a Bebek bástya ötödik emeletét pedig úgy alakítanák át, hogy alkalmas legyen időszaki kiállítások rendezésére.

A fellegvárban rekonstrukciót igényel a vár legrégebbi része az itt található falmaradványokkal, melyek román kori téglákból épültek, ezáltal egyedülállónak számítanak Szlovákiában. Felújítanák a 16. századi Hajdú tornyot, valamint a félkör alakú óratornyot is, melyet először nyitnának meg a látogatók előtt. A tervek szerint a toronyhoz vaslépcsőkön lehet majd felmászni. Erika Anderková, a stratégiai és városfejlesztési osztály vezetője elmondta: itt, a vár legmagasabb, még megközelíthető pontján tervezik felépíteni a tető nélküli kilátótornyot, melyhez a korlátot a már meglévő várfal biztosítaná.

Sikeres pályázat esetén a felújításra 2020 és 2021 között kerülhet sor. Az önkormányzat a költségek öt százalékát fedezné.




Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás