Emléktáblát kapott Miskolcon Grosschmid Géza

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +



Emléktáblát avatott Grosschmid Géza felvidéki kisebbségi politikus, szenátor és miskolci királyi közjegyző tiszteletére a Magyar Országos Közjegyzői Kamara a miskolci városháza falán.

Az ünnepséget követően bemutatták a Grosschmid Géza közéleti és szakmai pályafutását feldolgozó, a Közjegyzői Akadémia Kiadó gondozásában megjelent könyvet is.

A Magyarország kassai főkonzulja, Haraszti Attila fővédnökségével megtartott rendezvényen Török Dezső, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke azt mondta: Grosschmid Géza polgár, tudós és igaz magyar hazafi volt egy személyben. “Ízig-vérig kassai polgár volt, aki valószínűleg sosem hagyta volna el szeretett szülővárosát, ha a sors nem kényszeríti erre” – tette hozzá Török Dezső. Kiemelte: Miskolc és Borsod vármegye sok felvidéki menekülthöz hasonlóan nagy megbecsüléssel fogadta be Grosschmid Gézát.

Tóth Ádám, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke beszédében kiemelte: Grosschmid Géza életének üzenete, hogy hős az is, aki a hétköznapok küzdelmében helytáll és nem rest tenni családjáért, városáért, nemzeti közösségéért.




Grosschmid Géza 1872-ben született Kassán, a századfordulótól jogi hivatása gyakorlása mellett aktívan részt vett szülővárosa közéletében. Kassa szabad királyi város és Abaúj-Torna vármegye egyaránt tiszteletbeli főügyésznek választotta meg, majd az első világháború kitörése előtt a Kassai Ügyvédi Kamara elnöke lett. A Kassai Jogakadémián a magánjog tanára, valamint a jogtudományi államvizsgáló bizottság tagja volt. Később a nemzetiségi sorsba kényszerült felvidéki magyarság érdekképviseletét is elvállalta, hogy segítsen javítani a fennálló állapotokon.

Az első Csehszlovák Köztársaság megalakulása után az Országos Keresztényszocialista Párt jelöltjeként beválasztották a prágai szenátusba, és a magyar kisebbség egyik vezető politikusa lett. Több társadalmi egyesület vezető tisztségét is betöltötte. 1932-ben Magyarországra települt át. Az igazságügyi miniszter 1933-ban Miskolcra nevezte ki királyi közjegyzőnek. 1934. szeptember 12-én, Miskolcon hunyt el. Sírja Budapesten, a Farkasréti temetőben van.

Összegyűjtött beszédeit és publicisztikai munkásságát a saját kiadásában megjelent Kisebbségi sors című könyvében adta ki. 1900-ban született Sándor fia, Márai Sándor írói néven vált a magyar irodalomtörténet kiemelkedő alakjává. Márai rajongott édesapjáért, a kassai polgárért, akinek az 1934-ben megjelent Egy polgár vallomásai című regényében állított emléket. 1907-ben született Géza fia pedig Radványi Géza néven lett filmrendező, többi közt a Valahol Európában című filmjével írta be magát a magyar filmtörténetbe.

MTI

Share.