A támogatások több mint háromnegyedét kiutalta július végéig a KKA

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

A Kisebbségi Kulturális Alap (KKA) idén július végéig 1067 szerződést írt alá a kiegészítő programok keretében sikeresen pályázó támogatottakkal. Molnár Norbert, a KKA igazgatója a TASR hírügynökségnek elmondta: a támogatott projektek 80 százalékára kötöttek szerződést, és eddig 5,7 millió euró összegű támogatást utaltak ki.

Hozzátette: hat nemzeti kisebbség – a cseh, a horvát, a morva, a német, a szerb és az ukrán – esetében már minden szerződést megkötöttek és minden támogatást kiutaltak. “A támogatások kifizetésének üteme a tavalyi évhez képest összehasonlíthatatlanul gyorsabb. 2018-ban július közepén lett csak közzétéve az első szerződés. A tavalyi volt ugyanakkor az első év, a tulajdonképpeni felfutási szakasz, amikor be kellett állítanunk az egész rendszert” – jegyezte meg Molnár.

Az alap a támogatási rendszer keretében hat felhívást tett közzé. “Ezek közül már mindegyik lezárult, az utolsó esetében augusztus folyamán fognak dönteni a szakmai bizottságok a benyújtott projektek támogatásáról” – magyarázta az alap igazgatója. Az utolsó negyedévben a KKA újabb, már a 2020-as évre vonatkozó felhívásokat fog közzétenni.

A KKA 2017 júliusában kezdte meg a működését. Korábban a kisebbségi kultúra állami támogatása a kormányhivatal hatáskörébe tartozott. Az alap számára nyolcmillió eurót különítenek el az állami költségvetésből, ennek öt százalékából fedezik a működési költségeket. A KKA támogatásokat és ösztöndíjakat is odaítélhet. A benyújtott pályázatokat öttagú szakmai bizottságok bírálják el. Minden kisebbséghez saját bizottság tartozik, a tagok több mint fele az adott kisebbség képviselői közül kerül ki.

-TASR-




Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás