A munkaügyi tárca 520 euróra emelné a minimálbért 2019-ben

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

A Munkaügyi Minisztérium jövőre a jelenlegi 480 euróról 520 euróra akarja emelni a minimálbért. A szociális partnerek még elemzik a javaslatot, a Szakszervezetek Szövetsége (KOZ) azonban már jelezte, hogy az ennél nagyobb emelést fogja szorgalmazni.

A KOZ 635 euróra emelné a minimálbért. „Ezt az összeget annak figyelembevételével javasoljuk, hogy a következő időszakban a makrogazdasági mutatók pozitív fejlődést fognak mutatni, ezenkívül áremelkedés várható, ami főleg az élelmiszert fogja érinteni. A javasolt összeg a 2019-es feltételezett nemzetgazdasági átlagkereset 60 százalékát jelenti” – közölte Martina Nemethová, a szakszervezet szóvivője. Hozzátette: „a Munkaügyi Minisztérium javaslata nem elég a számunkra, és nagyobb emelést próbálunk meg elfogadtatni”.

A Munkaadók Országos Szövetsége (AZZZ) ugyanakkor más véleményen van. A tárca javaslatáról csak azzal a feltétellel hajlandó tárgyalni, ha mindannyian figyelembe veszik a valós gazdasági és szociális mutatókat, illetve a törvény adta keretet. A munkaadók képviselői továbbra is egy olyan mechanizmus bevezetése mellett érvelnek, amely – előre megszabott kritériumok alapján – a minimálbér rendszeres emelését biztosítaná. „A munkaadók egyúttal előre látnák a kiadásaikat a következő évekre. Ugyanígy a populizmus is elkerülhető lenne a politikai pártok részéről, melyek a minimálbér emelésével próbálnak új szavazatokat szerezni” – magyarázta Miriam Špániková, az AZZZ szóvivője.

A Munkáltatók Országos Uniója (RÚZ) hasonló véleményen van, és szintén egy képlet meghatározását szorgalmazza. „Az az érdekünk, hogy létrehozzuk a minimálbér valorizációjának egy törvényes mechanizmusát, ami azt jelentené, hogy abban az esetben, ha nem születik egyezség, a minimálbért egy törvénybe foglalt keret szerint valorizálnák, amely a gazdaság aktuális állapotán alapulna” – közölte Martin Hošták, az RÚZ titkára. Hozzátette: az RÚZ számára az a fontos, hogy a minimálbér témája politikamentes legyen, és hogy az ne lehessen “egyes politikusok és szakszervezeti tagok olcsó populizmusának a tárgya”.

A Munkaügyi Minisztérium indítványával a Gazdasági és Szociális Tanács is foglalkozni fog. A legközelebbi tárgyalás időpontja augusztus 20.

-TASR-




Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás