Április 19-től enyhíthetik a járványügyi intézkedéseket

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Április 19-től enyhíthetik a koronavírus-járvány miatt elrendelt járványügyi intézkedéseket. Erre a helyzet javulása ad lehetőséget, illetve az, hogy a kórházi kezelésre szoruló betegek száma 3000 alá csökkent, és alacsonyabb a reprodukciós ráta is. Az említett időponttól bordó besorolást kap az ország – jelentette be a szerdai kormányülés előtt Matej Mišík, az Egészségügyi Elemzések Intézetének (IZA) vezetője Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter (OĽANO-jelölt) jelenlétében.

„A helyzet enyhén javul, de még mindig nem győztünk” – mondta az egészségügyi miniszter. Emlékeztetett arra, hogy a jövő hétfőtől (április 12.) a COVID-automata szerint csak két járás, a Kiszucaújhelyi (Kysucké Nové Mesto) és a Poprádi lesz fekete, vagyis a negyedik kategóriába sorolt. 36 járás lesz bordó, 39 pedig vörös. Az Érsekújvári és az Aranyosmaróti járásban hétfőtől első fokú figyelmeztetés lesz érvényben. Összességében az ország a jövő héten még a fekete zónában marad.

Lengvarský hozzátette, továbbra is nagy a lélegeztetőgépre szorulók száma. A szakértői bizottság csütörtökön (április 8.) ülésezik, a tesztelésről és a további intézkedésekről döntenek. A helyzet javulása a szakemberek szerint az intézkedések betartásának köszönhető.

Az IZA vezetője rámutatott, hogy a környező országokban szintén csökkent a fertőzöttek száma, de még mindig sok a haláleset. Hozzátette, meg kell várni, mit eredményeztek a húsvéti ünnepek, elemzések szerint ugyanis akkor kissé több volt a jövés-menés az országban.

Kevesebbszer riasztják a mentőket

A mentősöket is kevesebb alkalommal riasztották, Mišík azonban megjegyezte, hogy járásonként eltérő a helyzet. Lélegeztetőgépen jelenleg 350 beteg van. Az ágyak kihasználtsága 80 százalékos. Egyre kevesebb egészségügyi dolgozó van karanténban.

A helyzet javulásához a COVID-19 ellen beoltottak számának emelkedése is hozzájárul. Április végéig várhatóan újabb 600 ezer adag vakcina érkezik. Mišík elmondta, 26 ezer adag oltóanyag érkezik Szlovákiába a Johnson&Johnson-tól is. Több mint negyedmillió ember kapta már meg a második oltást. Növekszik a beoltottak száma a szociális otthonokban is. A lakók 74 százaléka kapta már meg legalább az első oltást.

Jövő héttől csak 2 járás lesz fekete besorolású, íme a COVID automata szerinti legújabb beosztás:

Szlovákiában március óta fokozatosan csökken a COVID-19 betegség igazolt eseteinek száma. Továbbra is csökkenő tendenciát mutatnak azok az esetek, amikor COVID-pozitív vagy COVID-gyanús páciensekhez kellett kiszállniuk az egészségügyi mentőszolgálat mentőseinek. Múlt héten 1271 ilyen jellegű kiszállást vettek nyilvántartásba.

Több mint egymillió oltást használtak fel

Szlovákiában eddig összesen 1 022 654 adag oltóanyagot használtak fel. A második adagot eddig 263 913 személy kapta meg. A szociális intézetek 74 százalékában a dolgozók és az ügyfelek már megkapták az első adag oltóanyagot, az intézetek 44 százalékában a második adagot is.

Zuzana Eliášová, az egészségügyi tárca szóvivője elmondása szerint április végéig 292 500 adag Pfizer, 80 400 adag Moderna, 200 000 adag AstraZeneca és 26 400 adag Johnson & Johnson vakcina érkezését várják.

-forrás: tasr, fotó: tasr, sme.sk-

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás