Csillagászati látogatóközpont épül a Bükki Nemzeti Parkban

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Közel egymilliárd forintos állami támogatásból csillagászati látogatóközpont épül a Bükki Nemzeti Parkban.

Nagy Júlia, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) kommunikációs és ökoturisztikai osztályvezetője az MTI-nek elmondta, hogy az összességében nettó 990 millió forintos támogatásból megvalósuló, európai viszonylatban is egyedülálló csillagászati látogatóközpontot Répáshután hozzák létre.  Részleteket egyelőre nem árult el, mint mondta, a terveket várhatóan még január folyamán bemutatják.

A Magyar Közlönyben korábban megjelent kormányhatározat szerint a Bükki Csillagda megvalósítására idén 564 millió, míg 2019-ben további 426 millió forintot biztosít a kabinet.

A Bükki Nemzeti Parkot tavaly júniusban minősítette csillagoségbolt-parkká a Nemzetközi Sötétégbolt Szövetség (IDA). Ezzel a BNP lett a világon a 49., Magyarországon pedig a Zselic és a Hortobágy mellett a harmadik olyan terület, mely a szigorú követelményeket teljesítve kiérdemelte ezt a címet.




Share.