Emelkedik a szemét hulladéklerakókon való tárolásának a díja

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Az, hogy mennyit fognak fizetni a települések a vegyes hulladék lerakón való tárolásáért, az osztályozás mértékétől fog függeni. A hulladéklerakás díja a következő három évben fokozatosan emelkedni fog. Ez a hulladéktárolási díjról szóló törvényjavaslatból következik, amelyet szerdán fogadott el a parlament.

A jövő évtől kezdődően hét csoportba fogják sorolni a hulladékot az osztályozás mértékétől függően. Kevesebb, mint 10 százalékos osztályozottság esetén 17 euróba fog kerülni egy tonna szemét tárolása. Egy évvel később, 2020-ban, 26 euróba, 2021-ben pedig az összeg további 7 euróval fog emelkedni. 2019-ben, a hulladék több mint 60 százalékos osztályozottsága esetében 7 euróba fog kerülni ugyanez, egy évvel később 8 euróba, az ezt követő évben pedig 11 euróba. Jelenleg egy tonna hulladék tárolásának a díja átlagban 6 euró.

„Nem az a célunk, hogy a hulladéktárolási díj emelésével több pénzt szedjünk be az emberektől, hanem hogy pénzügyileg hátrányos helyzetbe hozzuk a hulladéktárolást, ami a hulladékgazdálkodás hierarchiájában az utolsó helyen szerepel” – hangsúlyozta Sólymos László (Most-Híd) környezetvédelmi miniszter. Az Eurostat 2016-os adatai szerint Szlovákiában a háztartási hulladék legnagyobb része lerakókon végzi (66 százalék). A szemét 11 százalékát elégetik, és a hulladéknak csupán 23 százalékát hasznosítják újra.

Növelni kell az újrahasznosítás mértékét

Az Európai Unió újrahasznosítással kapcsolatos céljaival összhangban Szlovákiának 2035-ig 25 százalék alá kell csökkentenie a szemétlerakókra kerülő hulladék arányát, 2040-ig pedig 10 százalék alá. Ezenkívül növelni kell az újrahasznosítás mértékét is. 2025-ig a háztartási hulladék 55 százalékát kell újrahasznosítania az országnak, 2030-ban pedig ennek az aránynak el kellene érnie a 60 százalékot.

A minisztérium szerint a hulladéktörvény módosításának célja, hogy javuljon az osztályozott háztartási hulladék aránya és csökkenjen a hulladéklerakókra kerülő szemét mennyisége. Ezenkívül szigorodni fognak a hulladéklerakók üzemeltetésének és lezárásának a szabályai, valamint az illegális szemétlerakatokkal kapcsolatos közigazgatási eljárás menetét is egységesítik.

A Környezetvédelmi Minisztérium továbbá emlékeztetett, hogy a hulladéklerakó üzemeltetője köteles lesz az Államkincstárban vezetett különálló számlán célirányos pénzügyi tartalékot elhelyezni, melyet csak a Környezetvédelmi Minisztérium írásos engedélyével, illetve jóváhagyásával használhat fel.




Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás