Érsek szerint prioritás a vasúti pályák korszerűsítése

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

A Közlekedési és Építésügyi Minisztérium számára prioritást élvez a vasúti közlekedés javítása keretében a vágányok korszerűsítése. Ezen kívül új mozdonyokkal és vasúti kocsikkal tervezik bővíteni a járműállományt. Ezt Érsek Árpád (Most-Híd) közlekedésügyi miniszter jelentette ki a TASR hírügynökségnek hétfőn, hozzátéve: több mint 38%-kal nőtt a vonatok kihasználtsága.

Az utasok számának növekedésével párhuzamosan azonban egyre nő az elégedetlenség is, elsősorban ami a járműállomány minőségét, korlátozott kapacitását és megbízhatóságát illeti, figyelmeztetett a miniszter.
Érsek szerint a vonatok kapacitását már most is hatékonyabban használják ki. A közlekedési tárcának idén olyan kihívásokkal is szembe kell néznie, mint a hiányos útkapacitás problémájának megoldása, a vasúti csomópontok kapacitásának növelése, illetve a vasúti és buszközlekedés koordinálása.

Érsek hangsúlyozta: a vasúti közlekedés legfőbb problémája jelenleg, hogy már évtizedek óta nem ruháztak be a korszerűsítésbe, amelynek következtében elmaradtunk a többi közép-európai országhoz képest. „Prioritásunk a vasúti pályák korszerűsítése. Jobb szolgáltatásokat és nagyobb kényelmet szeretnénk kínálni az utasoknak” – emelte ki a miniszter, hozzátéve: mindezt az Integrált infrastruktúra (OPII) 2014 – 2020 program és az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) segítségével tervezik megvalósítani.

Érsek bevallása szerint a közlekedési minisztérium teljes mértékben tudatosítja, hogy a Szlovák Vasúttársaság (ZSSK) járműparkja jelentős mértékben elöregedett. Ezzel kapcsolatban rámutatott, hogy évről évre több pénzt fordítanak a régi járművek karbantartására, emellett pedig új mozdonyokkal és vagonokkal készülnek bővíteni a járműállományt. Uniós forrásból 21 új dízel-motorvonat gyártását kezdték meg, melyeket fokozatosan fognak forgalomba állítani 2019 tavasza és 2021 között. Ezen kívül 2022-ig 25 darab új villamos jármű átadására is sor kerül.

A tárca ebben az évben tervezi az első három vasúti szakasz: a Zsolna – Rajec, a Kassa – Szepsi és a Pozsony – Komárom szakaszok liberalizálását is.




Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás