Három fő prioritásban állapodtak meg az ellenzéki pártok

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

A parlamenti és a parlamenten kívüli ellenzéki pártok a keddi találkozójuk során három fő prioritást határoztak meg, amelyekre a legnagyobb hangsúlyt akarják fektetni az idei parlamenti választások után: az igazságosságot, az oktatás- és az egészségügyet. Ezt Andrej Kiska, a Za ľudí párt vezetője közölte a közös ebéd után.

Richard Sulík, az SaS elnöke szerint kár lenne tagadni az egyes pártok közötti véleménykülönbségeket. “Nagy előrelépésnek tartom, hogy sikerült három olyan témában megállapodnunk, amelyekkel 12 év után azonnal foglalkoznunk kell. E három terület fejlesztése nem tűr további halasztást. A választások után, ha bizalmat kapunk a választóinktól, konkrét megoldásokat fogunk keresni” – mondta Sulík.

A meghatározott prioritásokkal Alojz Hlina, a KDH elnöke is egyetért. Mint elmondta, pártja a “változás része” akar lenni.

Michal Truban, a PS-Spolu pártkoalíció vezetője szerint az oktatás a legfontosabb dolog, amelyre “ennek az országnak szüksége van”. “Ha magasabb lesz az oktatás színvonala, az egészségügy színvonala is javulni fog, sőt az igazságosságé is, ahogy a kutatások és a vállalkozói környezet is jobbulást fog mutatni” – állapította meg.

Sulík szerint lényegtelen és korai lenne még arról beszélni, hogy ki melyik minisztériumot fogja irányítani. Kiska és Truban az OĽaNO mozgalom vezetőjének, Igor Matovičnak a támadásaira is reagált, aki azt állította róluk, hogy a sajtón keresztül váltanak üzeneteket arról, hogy ki nem lehet kormányfő vagy miniszter. Mindketten megerősítették, hogy a funkciók elosztásáról nem egyeztettek.

-tasr-




Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás