Hárommillió euró a munkanélküliek képzésére

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

3,09 millió eurót fizetett ki a munkaügyi minisztérium az álláskeresőknek meghirdetett képzési programokra a Deutsch-Slowakische Akademien és a Newport Group társaságnak. A keretszerződés idei második negyedévi teljesítéséről szóló közlemény a közbeszerzési közlönyben jelent meg.

Még tavaly áprilisban kötöttek szerződést a két társasággal, amelyek a képzési programokat a központi munkahivatallal (ÚPSVaR) együtt valósítják meg.

“A Munkára készen program célja, hogy csökkentse a munkaerőhiányt, elsősorban az autóiparban, itt van a legnagyobb hiány szakképzett alkalmazottakból” – tájékoztatott Mária Hrehová, az ÚPSVaR igazgatóságának munkatársa.

A program beindítása óta 12 796 álláskereső vett részt a képzéseken, logisztikai, raktárkezelési, automatizációs és gépészeti tanfolyamokat tartottak nekik, a lebonyolításában az ország összes munkahivatala részt vett.

A tanfolyam két részből áll, az első az inkluzív oktatás, a második fázisban pedig 13 szakképzés szerepel, például mechatronikai karbantartókat, szerszámkészítőket, autóelektronikai műszerészeket, CNC-gépkezelőket és lakatosokat képeznek.




Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás