Jövőre kezdik az R2-es újabb szakaszának építését

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

A Nemzeti Autópálya-társaság (NDS) szerint jövő év elején lezárul az R2-es gyorsforgalmi út Vámosfalva (Mýtna) – Lónyabánya (Lovinobaňa) közötti szakaszát érintő építési munkálatokra kiírt versenypályázat.

Ezt követően a Losonci járás két települése között megkezdődhet az építkezés, amely az előzetes tervek szerint 2021-ig fog tartani – jelentette be Érsek Árpád (Most-Híd) közlekedésügyi miniszter az NDS képviselőivel közösen tartott, vámosfalvi sajtótájékoztatóján.

„Úgy vélem, semmi akadálya, hogy tavasszal teljes gőzzel megkezdődhessen az építkezés. Természetesen a kivitelező dönti el, hogy mikor fut neki. Örülnék, ha megállapíthatnám, hogy azok az építkezések, amelyeket én indítottam útnak, nem késnek. Szeretném, ha ez az építkezés sem késne, és betartanák a határidőket” – fogalmazott a miniszter.

Ján Ďurišin, az NDS igazgatója elmondta: hat építési vállalat jelentkezett a versenypályázatra, a fő kritérium az ár volt. Hozzátette: az árajánlatok kiértékelése folyamatban van, a versenypályázatot minden jel szerint legkésőbb 2019 elején lezárják. Az igazgató úgy számol, hogy január végén vagy február elején már alá is írhatják a szerződést a kivitelezővel.

Pavel Greksa, Vámosfalva leköszönő polgármestere, aki mindvégig szorgalmazta az útépítést, azt mondta: a csütörtöki nap a 20 éves erőfeszítéseinek a betetőzése. „A mai nap tulajdonképpen az utolsó, hivatalban töltött napom. Elmondhatatlanul boldog vagyok, amiért tudathatom a község és a szélesebb környék lakóival, hogy ezt az utat százszázalékos bizonyossággal megépítik, hogy már nincsen semmi probléma” – tette hozzá Greksa.

A Vámosfalva (Mýtna) – Lónyabánya (Lovinobaňa) közötti szakasz megépítésére idén februárban írták ki a versenypályázatot. A megrendelés becsült ára 161,8 millió euró áfa nélkül. A szakasz az I/16-os jelzésű út és az R2-es gyorsforgalmi út vámosfalvi kereszteződésétől indul majd, és a losonctamási (Tomášovce) kereszteződésnél fog véget érni. Része lesz 11 hídobjektum, hat zajvédő fal, továbbá több támasztófal is.




Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás