Magas a kullancsencephalitis fertőzések száma a régióban

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Április végétől június 12-ig 20 esetben diagnosztizálták a kullancsok által terjesztett vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladást Szlovákiában.

A legtöbb esetet a regionális közegészségügyi hivatalok (RÚZV) Besztercebánya megyében, azon belül a Besztercebányai, Breznóbányai, Zólyomi és Rimaszombati járásban vették nyilvántartásba. További megbetegedések fordultak elő Zsolna, Trencsén és Kassa megyében. A TASR hírügynökséget Mária Tolnayová, a Besztercebányai Regionális Közegészségügyi Hivatal szóvivője tájékoztatta.

A szóvivő elmondása szerint 12 megbetegedés hátterében pasztörizálatlan birka- vagy kecsketej, illetve az ebből készült termékek fogyasztása áll. „Szlovákia Európában az első helyen áll a kullancsencephalitis fertőzések számát tekintve” – jegyezte meg Tolnayová.

„A fertőzöttek kétharmada tünetmentesen esik át a betegségen. A többieknél általában két fázis figyelhető meg. Az első szakaszt az influenzáéhoz hasonló tünetek jellemzik: láz, izomfájdalom, fáradtság. Ezt követi pár tünetmentes nap. A második szakaszban jelentkezik a központi idegrendszeri gyulladás – köznyelvi fordulattal élve agyvelőgyulladás. Ez utóbbi tünetei a fejfájás, nyakmerevség, hányás, fényérzékenység, láz. A betegség olyan hosszú távú szövődményekkel járhat, mint a bénulás, fejfájás, koncentráció- vagy memóriazavarok. Az esetek egy százalékában a betegség halállal végződik” – fejtette ki Jana Kerlik, a Besztercebányai Regionális Közegészségügyi Hivatal epidemiológiai osztályának munkatársa.

Nagyon kevesen oltatják be magukat

A kullancsencephalitis ellen már kifejlesztették a védőoltást, amelyet bizonyos egészségbiztosítók részben térítenek is. „Ausztria és Csehország szintén a kockázatos országok közé tartozik. Szlovákiától eltérően az osztrákok csaknem 90, a csehek 20-30 százaléka beoltatja magát. Nálunk ez az arány mindössze 1 százalék körüli” – figyelmeztetett Kerlik.

„Azoknak, akik nem oltatták be magukat, azt javasoljuk, hogy a természetben vagy a városi parkokban való tartózkodást követően nézzék át a testfelületüket. A rizikósnak számító nyers tejet fogyasztás előtt forralják fel, a sajtot pedig legalább pirítsák meg. A kullancsencephalitis vírus 70 Celsius-fokon pusztul el. Bár minden évben hangsúlyozzuk a megelőző intézkedések fontosságát, Szlovákia a kullancsencephalitis fertőzések számát tekintve mégis az első helyen áll az európai országok között” – mutatott rá a szakember.

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás