Már csak pár nap van az első félévből

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Már csak pár nap van hátra és január 31-én, pénteken véget ér a 2019/2020-as tanév első féléve, és ezzel a félév egyik legstresszesebb időszaka is befejeződik.

Az egynapos félévi szünet ezúttal február 3-án, hétfőn lesz, másnap, kedden pedig már a második félévvel folytatódik a tanítás.

A tavaszi szünet Pozsony, Nyitra és Nagyszombat megyében február 17. és 21. között lesz, a következő héten, február 24. és 28. közt pedig Besztercebánya, Zsolna és Trencsén megyében. Kassa és Eperjes megyében március 2. és 6. között élvezhetik majd a tavaszi szünetet a gyerekek.

Az alapiskolák kilencedikes tanulói április 1-én (szerdán) és 2-án (csütörtökön) írják a Tesztelés 9 országos központi felmérőt, amelyet a nyolcosztályos gimnáziumok negyedikes tanulóinak is meg kell írniuk. Ezeknek a felmérőknek az eredményei szolgálnak aztán majd alapot a felvételikhez.

Ami pedig a középiskolai érettségi vizsgákat illeti, az írásbeli érettségikre március 17-e és 20-a között kerül sor, míg a szóbeli érettségik május 18-a és június 5-e között lesznek.

A húsvéti szünet április 9-től 14-ig tart, április 15-én, szerdán folytatódik a tanítás.

A 2019/2020-as tanév június 30-án, kedden ér véget, majd július 1-jétől megkezdődik az újabb nyári szünet.

Az új, 2020/2021-es tanév szeptember 2-án, szerdán kezdődik.

-cse-




Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás