Minority SafePack – Már 50 ezer aláírás gyűlt össze a Felvidéken

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Elérte az 50 ezret a kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés támogatására indított aláírásgyűjtéshez csatlakozók száma Szlovákiában – jelentette be Berényi József, az aláírásgyűjtés felvidéki koordinátora.

Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) által jegyzett Minority SafePack kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés az egyes kisebbségi jogok EU-s kodifikálását célozza. A kezdeményezés támogatására 2018 áprilisáig több mint egymillió aláírást kell összegyűjteni az EU legalább 7 tagországában.

Szlovákiában tavaly augusztusban indult meg az aláírásgyűjtés, amelynek menetét a Magyar Közösség Pártja (MKP) felügyeli, más nemzeti kisebbségek és különböző civil szervezetek közreműködésével. A vonatkozó uniós szabályozás szerint az aláírásgyűjtésben résztvevő minden országban – az ottani lakosságszám szerint megállapított – minimális szintet teljesíteni kell. Ez a minimum Szlovákiában kevesebb mint tízezer aláírás, amit már szeptember végére sikerült begyűjteni. A kezdeményezés felvidéki szervezői azonban ennél jóval többet vállaltak, 50 ezer aláírásra tettek ígéretet, ezt a számot mostanra érték el.

“A széles összefogásnak köszönhetően ma elmondhatjuk, hogy az általunk ígért 50 ezer aláírás összegyűlt” – jelentette be hétfőn Berényi József, az MKP elnökségi tagja, a párt korábbi elnöke. Hozzátette: hét országban már “reményteljesen gyűlik” az aláírások számukra megszabott mennyisége, de az együttvéve szükséges egymillió aláírástól még messze vannak, s így folytatják a gyűjtést.

Az EU tagországaiban együttvéve csaknem 60 milliót tesz ki az ott élő őshonos kisebbségek tagjainak száma. A Minority SafePack polgári kezdeményezés az ő kisebbségi jogaik EU-s kodifikálását tűzi ki célul. A kezdeményezés bejegyzését korábban elutasította az Európai Bizottság (EB), de ezt a határozatát a kezdeményezők megtámadták az EU luxemburgi bíróságán és pert nyertek. Ezt követően tavaly márciusban az EB megállapodott a kezdeményezőkkel a javaslatcsomag részleges bejegyzéséről. Amennyiben 2018 április másodikáig sikerül összegyűjteni a polgári kezdeményezéshez szükséges egymillió aláírást és így a polgári kezdeményezés sikeres lesz, az EB-nek véleményt kell mondania arról, hogy milyen irányba folytatja az indítványozott jogok megformálását.

MTI




Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás