Négymilliárd euró uniós támogatás áll Szlovákia rendelkezésére

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Jelenleg négymilliárd euró összegű uniós támogatás áll Szlovákia rendelkezésére, azonban erre az összegre még nem kötöttek szerződést.

Erről Veronika Remišová (Za ľudí) első miniszterelnök-helyettes, beruházásokért és regionális fejlesztésekért felelős miniszter tájékoztatott hétfőn. Remišová szerint felül kell vizsgálni az eddigi pályázati felhívásokat, és az új típusú koronavírus által okozott válság következményeinek mérséklése érdekében oda kell átcsoportosítani a rendelkezésre álló pénzeszközöket, ahol a legnagyobb szükség van a segítségre. Remišová elmondása szerint már minden tárcával egyeztetett az eddigi pályázati felhívások felülvizsgálatával és a lehetséges átcsoportosításokkal összefüggésben.

A miniszterelnök-helyettes szerint három ilyen terület van: a kis és középvállalkozói szféra, az egészségügyi intézmények és az Emberi Erőforrás Operatív Program, vagyis azoknak az embereknek a megsegítése, akik karanténba kényszerültek, tehát nem tudnak dolgozni, vagy a leginkább ki vannak szolgáltatva a járvány negatív hatásainak.

Mérsékelnék a járvány gazdasági hatásait

Az új kormány éjfél után pár perccel hagyta jóvá azt a mintegy 40 válságkezelési intézkedést tartalmazó anyagot, amelyet a koronavírus járvány gazdasági hatásainak mérséklésre készítettek, és amelynek munkaverzióját Marian Viskupič, a pénzügyi bizottság elnöke tett közzé közösségi oldalán.

Az intézkedések egy része magától értetődő problémákra tartalmaz megoldásokat, mint hogy meghosszabbítják a műszaki és emissziós kibocsátási vizsga (TK, EK) érvényességét azon gépjárművek esetében, amelyeknek az említett kártyái 2020.3.1. és 2020.9.30. között jár le, vagy hogy kitolják a természetes és jogi személyek adóbevallásainak leadási határidejét március 31-től június 30-ig.

Ezen kívül egyéb időpontokhoz kötött gazdasági kötelezettségek időpontjainak a kitolását és más engedményeket és könnyítéseket terveznek a vállalkozói szféra egyes szereplőinek. Ilyen intézkedés lenne például a munkaverzióban feltüntetett pontok szerint, hogy a higiéniai előírásokat biztosító üzletek ismét kinyithatnának, mint a kulcsosok, a vetőmag-üzletek, a virágosok, az építőanyag-raktárak, méteráruboltok, de nem a vendéglátói egységek, vagy hogy lehetőség lesz felfüggeszteni akár egy hónapra a vállalkozói engedélyt, vagy legfeljebb 3 évre. Továbbá ilyen engedmény lenne az is, hogy az adózott veszteség leírására vonatkozó limiteket törlik. Az éjjel jóváhagyott pontokról Igor Matovič fog tájékoztatni.

Az új kormány az önkormányzatokra nem gondol  

A Viskupič által közzétett 42 pontot érdekes és egyben tanulságos olvasmánynak nevezte Őry Péter, a Magyar Közösség Pártja Ügyvezető Testületének vezetője.

„A javaslatok zöme a vállalkozók részére tenne olyan intézkedéseket, melyek az adók, járulékok és illetékek befizetését halasztanák el. A javaslatok elolvasását követően teljesen meglepett, hogy egyetlen, azaz egyetlen intézkedési lehetőséget sem fogalmaz meg a közigazgatás szervei vagy az állam által fenntartott szervek felé! Legyünk őszinték, eszébe sem jut a szerzőnek, hogy közel 256 000 ember dolgozik a közigazgatásban. Az „állami szféra összesen” 427 ezer embert foglalkoztat, azaz ennyien kapnak állami forrásból fizetést. Hogy miért írom le ezt? Mert pont itt jelenik meg az alapvető gondolkodásbéli ellentmondás. Amíg (egyébként helyesen) a vállalkozók részére gazdasági segítségnyújtási intézkedéseket fogalmaz meg a javaslat, addig az állami és önkormányzati szféráról egyetlen mondatot sem ejt el „a megszellőztetett anyag”.

Pedig fontos lenne, hiszen pl. a teljes önkormányzati rendszer működéséhez az alkalmazottak és iparosok által befizetett jövedelemadót kapja vissza az államtól. Leegyszerűsítve, a közvilágítás, az óvoda- és iskolakonyha, a temető, a parkok kaszálása stb. ebből a pénzből van fizetve. Ha nem dolgoznak az emberek, nyilván nem fizetnek be adót, vagy halasztják az adók befizetést, ami akár az önkormányzatok teljes anyagi csődjét okozhatja. Jó lenne, ha falvaink és városaink is számolhatnának, mert újra kell tervezni a költségvetéseket, és ebben a szférában is válságkezelési intézkedéseket kell bevezetni” – olvasható a közösségi oldalán közzétett véleményben.

Pénzügyi válság várható

Londoni makrogazdasági elemzők legfrissebb előrejelzései szerint a 2008-2009-es globális pénzügyi válsághoz hasonló, vagy még sokkal mélyebb recesszió várható az idén a világgazdaságban az új koronavírus okozta járvány gazdasági hatásai miatt. Az egyik legnagyobb londoni gazdaságelemző műhely, az Oxford Economics hétfőn ismertetett, felülvizsgált prognózisában közölte: modellszámításai azt mutatják, hogy a világgazdasági szintű hazai össztermék (GDP) az idei év első felében 2 százalék körüli ütemben csökken. A ház hangsúlyozza, hogy ez időarányosan jórészt megfelelne a több mint egy évtizeddel ezelőtti pénzügyi válságot kísérő recessziónak.

A cég londoni elemzői azzal számolnak, hogy az amerikai gazdaság teljesítménye 3 százalékkal, az euróövezeti GDP-érték 5 százalékkal, a valutaunión belül az olasz hazai össztermék 6 százalékkal zuhan 2020 első felében. A ház ugyanakkor az idei év egészére V alakú, vagyis a meredek zuhanás után hasonlóan meredek fellendülést mutató globális növekedési pályát valószínűsít.

Az EU mérsékelné a gazdasági sokkot

Az uniós tagállamok pénzügyminiszterei hétfőn tartott videokonferenciájukon egyetértettek abban, hogy határozott, összehangolt lépéseket kell tenni a koronavírus-járvány okozta gazdasági sokk mérsékelése és az államháztartások fenntarthatósága érdekében.

A pénzügyminiszterek jóváhagyták az Európai Bizottság pénteken bejelentett javaslatát a Stabilitási és Növekedési Paktumban szereplő általános mentesítési záradék alkalmazásáról, amely lehetővé teszi a nemzeti kormányoknak, hogy az európai költségvetési keretrendszerre általában alkalmazandó költségvetési követelményektől eltérve válságkezelő intézkedéseket hozzanak. Ezeket igyekszik most megtenni Szlovákiai is. Az idő pedig megmutatja milyen sikerrel.

tasr.sk/mti.hu/gomorilap.sk

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás