Rákóczi Szövetség – Diaszpóra Program 2018

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +



A Rákóczi Szövetség – a Magyar Diaszpóra Tanács kérése alapján, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának támogatásával – 2018 januárja és decembere közt mintegy ezer diaszpórában élő magyar fiatalnak teremt lehetőséget magyarországi tanulmányútra Diaszpóra Programja keretében.

A Rákóczi Szövetség Diaszpóra Programja keretében 2018-ban 1 000 diaszpórában élő, 10 és 29 év közötti magyar fiatal számára teremt lehetőséget arra, hogy Magyarországra látogasson.




A program azzal a kiemelt céllal valósul meg, hogy a diaszpórában élő magyar fiatalok kapcsolatai kialakuljanak és erősödjenek egymás és a Kárpát-medencei magyarság között.

A Magyarországra látogató fiatalok 5-10 nap közötti időtartamot tölthetnek el a program keretében. Útjuk során minden Magyarországon felmerülő költségüket a program fedezi, az útiköltségükhöz pedig – régiótól függően – sávos rendszerben járul hozzá. A jelentkezés során feltétel, hogy a fiatalok a helyi magyar közösségekben működő hétvégi iskolák, cserkészcsapatok, hagyományőrző- és kulturális egyesületek, esetleg vallási közösségek munkájában legalább egy éve aktívan vegyenek részt. A kiskorú résztvevők csoportjait kísérők többnyire néptánctanítók, pedagógusok vagy a magyar közösségi életet szervező felnőttek közül szoktak jelentkezni. Az ő esetükben viszont előfeltétel a magyar nyelv ismerete.

A programra a Magyar Diaszpóra Tanács szervezetei kaptak és kapnak meghívást. A program összeállításánál a Rákóczi Szövetség arra törekedett, hogy az utazások nagyobb nemzeti és egyházi ünnepekhez, illetve magyar kulturális eseményekhez kapcsolódjanak. Minden utazó csoport jól szervezett programokon vehet tehát részt, amelynek része Budapest, a vidéki Magyarország és egy, a Kárpát-medencén belüli, de határon túli magyar régió felkeresése is.

  Program neve időpont
1 Farsang 2018. február 3-12.
2 Tavaszi szél vizet áraszt 2018. március 10-19.
3 Húsvét 2018. március 30 – április 9.
4 Majális – Pünkösd 2018. május 14-23.
5 Juniális 2018. június 2-11.
6 Összmagyar középiskolás tábor 2018. július 2-11.
7 Néptánc tábor 2018. július 14-23.
8 I. Anyanyelvi tábor 2018. július 28 – augusztus 6.
9 II. Anyanyelvi tábor 2018. augusztus 13-21.
10 Sport tábor 2018. augusztus 13-21.
11 III. Anyanyelvi tábor 2018. augusztus 18-25.
12 Összmagyar egyetemista tábor 2018. augusztus 18-25.
13 Szüret 2018. szeptember 15-23.
14 Gloria Victis 2018. október 18-27.
15 Márton napi vigadalom 2018. november 10-19.
16 Advent 2018. december 15-22.

 

Share.