Rimaszombatban is megemlékeznek a Kuciak-gyilkosságról

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Egy éve gyilkolták meg Ján Kuciak újságírót és jegyesét, Martina Kušnírovát. Ebből az alkalomból csütörtökön 36 szlovákiai és 22 külföldi városban kerül sor a Tisztességes Szlovákiáért kezdeményezés által szervezett megmozdulásra. Rimaszombatban 17:30-tól lesz a gyülekező a Fő téren. 

Pozsonyban az emlékezők a Szlovák nemzeti felkelés terén fognak gyülekezni, a városi tömegközlekedés járatai ezen a szakaszon átmenetileg nem fognak közlekedni. A pozsonyi akción felszólalnak az egyes polgári kezdeményezések képviselői, továbbá színészek, zenészek és Ján édesapja, Jozef Kuciak is.

“Egy éve követeljük ugyanazt: Ján és Martina meggyilkolásának kivizsgálását, valamint egy megbízható kormányt” – közölték a kezdeményezés képviselői, Karolína Farská és Juraj Šeliga. “Tudni akarjuk, kik rendelték meg ezt a gyilkosságot. Továbbra is figyelemmel kísérjük a kivizsgálás módját és folytatjuk a nyilvános nyomásgyakorlást a politikai beavatkozás ellen” – tették hozzá.

A rimaszombati megmozdulás Facebook-oldala itt érhető el.

Ján Kuciak az Aktuality.sk hírportálnál dolgozott oknyomozó újságíróként. Őt és a jegyesét 2018. február 21-én lőtték le nagymácsédi családi házukban egy 9 mm kaliberű pisztollyal. A gyilkosságért a megrendelő legalább 70 000 eurót fizetett. Eddig négy gyanúsított – Alena Zs., aki a gyanú szerint kifizette a gyilkosság árát, Tomáš Sz., aki végrehajtotta a gyilkosságot, Miroslav M., aki előbbit a gyilkosság helyszínére szállította és A. Zoltán közvetítő – ellen indult eljárás. Mindnyájan előzetes letartóztatásban vannak.

TASR, Gömörilap




Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás