Sikerült lelassítani a koronavírus terjedését Szlovákiában

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Sikerült lelassítani az új koronavírus terjedését – ezt kedden jelentette ki az államfő, miután járványügyi és gazdasági szakemberekkel találkozott az elnöki palotában. Zuzana Čaputová köszönetet mondott a lakosságnak a felelősségteljes hozzáállásért.

Az államfő közölte, a szakértők szerint az egészségügyi rendszer felkészültsége a fő feltétele annak, hogy az élet visszatérhessen a megszokott kerékvágásba. „Ez azt jelenti, hogy a kórházak és az orvosok is felkészültek legyenek arra a helyzetre, amit a járványügyi szakemberek előre jeleznek” – fogalmazott az államfő. További intézkedés például azok célzott tesztelése, akiknél fennáll a COVID-19 betegség veszélye. A szakértők szerint az is fontos, hogy figyelemmel kísérjék a helyzet alakulását a roma telepeken, az idősotthonokban és a karanténközpontokban.

Ján Mikas országos tiszti főorvos is megerősítette, hogy kedvezően alakul a helyzet. Ugyanakkor hozzátette, „még nem győztünk”. Elmondása szerint a valós helyzettel két hét elteltével lesznek tisztában, amikor ismertek lesznek a roma telepeken és a karanténközpontokban végzett tesztek eredményei. Azután már könnyebb lesz megmondani, mi várható a vírus terjedésével kapcsolatosan. Úgy fogalmazott, a szomszédos országok helyzetétől is függ, enyhíthetők lesznek-e a szigorú óvintézkedések. Hozzátette, tisztában van a járvány okozta gazdasági helyzettel is.

A találkozó után a köztársasági elnök elmondta, nagyra értékeli, hogy a járványügyi és a gazdasági szakemberek álláspontja nem áll szemben egymással, elmondása szerint számos dologban megegyezik a véleményük.

835 fertőzöttet tartanak nyilván az országban

Szlovákiában hétfőn 66 új személynél mutatták ki a Covid-19 betegség kórokozóját, s így a korábbiakkal együtt már 835 fertőzöttet tartanak nyilván – jelentette be Marek Krajčí egészségügyi miniszter kedden Pozsonyban. Hétfőn az új fertőzések többségét egy bazini idősotthonban diagnosztizálták.     

Igor Matovič kormányfő kedden bejelentette, hogy újraindítják a kórházakban a korábban leállított, tervezett operációk végzését. A karantén alá helyezett roma telepekről elmondta, hogy 1044 roma közösség él az országban. Fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy az intézkedésben nyoma sincs megbélyegzésnek. Az egészségügyi tárca vezetője ennek kapcsán hozzátette: minden egyes olyan területet karantén alá fognak helyezni, ahol a fertőzés ellenőrizhetetlen terjedést mutat.

A kór miatt Szlovákiában jelenleg 121 személyt kezelnek kórházban, ami kevesebb, mint a múlt héten, négyen vannak intenzív osztályon, a betegségnek egyelőre két hivatalosan elismert halálos áldozata van. A vírus kimutatására az országban elvégzett tesztek száma keddre meghaladta a harmincezret, ezek közül 29 217 bizonyult negatívnak. Pozitív hírnek számít, hogy egyre több a betegségből kigyógyultnak nyilvánított ember, az egészségügyi minisztérium adatai szerint számuk keddre 113-ra emelkedett, közülük 33-at kezeltek kórházban.

1165 eljárás indult a kötelező karantén megszegése miatt

A 1165 szabálysértési eljárást indított a rendőrség a kötelező karantén megszegése miatt – tájékoztatott a rendőrség a közösségi hálón. 327 esetben magánszemélyek, éttermek és vendéglők ellen intézkedtek. A rendőrség tájékoztatása szerint 293 embert ezért büntettek meg, mert nem viseltek szájmaszkot.      

A 158-as vagy a 159-es telefonszámon tehet bejelentést, aki arról szerez tudomást, hogy valaki nem tartja be a kötelező karantént. A rendőrség emlékeztet arra, hogy a karantén megszegéséért magánszemélyekre 1659 euró, jogi személyekre 20 ezer euró pénzbírságot szabhatnak ki.

Hétfőn éjfélkor lejárt az országban a múlt héten bevezetett utazási korlátozás és részleges kijárási tilalom hatálya, de a schengeni belső határokon április 17-ig visszaállított határellenőrzést május 7-ig meghosszabbították.

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás