Székely terrorvád: tiltakoznak a Kárpát-medencei ifjúsági szervezetek

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

A Via Nova, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI), a FIDELITAS, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ), a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT), a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT), a Minta Ifjúsági Szervezet, a KMKSZ Ifjúsági Szervezet és a VMSZ Ifjúsági Fórum közös közleménye  Beke István és Szőcs Zoltán elítélése kapcsán a székely terrorvádban.

Alulírottak, a Kárpát-medence-szerte működő magyar ifjúsági szervezetek vezetői megrendüléssel, értetlenül állunk a Beke Istvánra és Szőcs Zoltánra jogtipró módon kirótt 5 év börtönbüntetés előtt.

Megdöbbentő, hogy a székely terroristaperként elhíresült koncepciós eljárás után másodfokon, koholt vádakkal több évre elzárják a családjuktól, barátaiktól, közösségüktől nemzettársainkat, főképp, mikor alapfokon már felmentették őket.

Ezzel a bírósági döntéssel a múlt század legsötétebb, legkeményebb kommunista időszakának hangulatát idézik, ami egy modern jogállamban nem történhetne meg. Meggyőződésünk, hogy az ítélet hátterében a magyar közösség megfélemlítése és a már amúgy is létező magyarellenesség felszítása állhat. Mint mindig, a román politikai elit a ,,magyar kártyával” próbálja elterelni a figyelmet az általa okozott kaotikus állapotokról. Ugyanakkor azt gyanítjuk, hogy a román titkosszolgálat nemzetbiztonsági okokra hivatkozva próbálja bebiztosítani az intézmény költségvetését.

Szilárd meggyőződésünk, hogy egy önmagát jogállamként meghatározó európai országban magánbeszélgetésekből összeollózott hanganyagok alapján minden szándék és tett híján nem szabadna évekre elítélni és bezárni senkit.

Kérjük a Kárpát-medence magyarságát, hogy kövesse figyelemmel székely testvéreink sorsát és ne nézze szótlanul a magyarellenes jogtiprást. Bátorítjuk erdélyi nemzettársainkat, hogy éljenek a törvény által biztosított lehetőségeikkel és aktívan vegyenek részt a Beke és Szőcs kiszabadításáért szervezett megmozdulásokon, így a július 12-én, az erdélyi magyar pártok által közösen szervezett tüntetésen is, Kézdivásárhelyen.

Felkérjük a Kárpát-medence összes magyar politikai és egyházi szereplőjét, hogy a kérdést tartsa napirenden, az EP-képviselőket pedig, hogy minden lehetséges csatornán tájékoztassák a nagyvilágot erről az európai- és románjogot csúfoló ítéletről.

Nem engedhetünk a magyarellenes megfélemlítésnek!

Ma Beke István és Szőcs Zoltán, holnap mi.

Erőt, kitartást és türelmet kívánunk Nektek és családotoknak!

 

Sorbán Attila Örs Böröcz László Nacsa Lőrinc
Erdélyi Magyar Ifjak Fidelitas Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség

 

 

Olteán Csongor Fancsali Barna Tőke Ervin
Magyar Ifjúsági Értekezlet Magyar Ifjúsági Tanács Minta Ifjúsági Szervezet

 

 

Dobsa István Gubik László Fehér Szabolcs
KMKSZ Ifjúsági Szervezet Via Nova – Új út VMSZ Ifjúsági Fórum

 




Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás