Szerdán kezdődik az enyhítések 4. fázisa, júniusban megnyitnak az iskolák

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Szerdán, május 20-án kezdődik a világjárvány miatt elfogadott óvintézkedések enyhítésének negyedik fázisa, júniustól pedig ismét megnyitnak az óvodák és az alapiskolák Szlovákiában.

Az enyhítések következő fázisának életbe lépését Igor Matovič kormányfő jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján.

Szerdától megnyílhatnak a mozik és a színházak is, de a termekben egyszerre legfeljebb száz személy tartózkodhat. Újranyithatnak továbbá az üzletközpontok (kivéve a gyermekmegőrzőket, játszóházakat) és a beltéri uszodák, sportcsarnokok is, de csak a sportklubok tagjai számára. A kültéri sportpályákon viszont már mindenféle sportot lehet űzni szerdától. Bizonyos feltételek mellett az éttermek belső terében is lehet majd étkezni.      

A kormányfő kijelentette: bátor enyhítésekről van szó, a felelősségteljes magatartás azonban meghozta a gyümölcsét. A negyedik fázist elmondása szerint a kedvező számok teszik lehetővé. Megjegyezte, hogy az utóbbi két napban nem fordult elő olyan új eset, amelyet ne tartottak volna már egyébként is ellenőrzés alatt. Ján Mikas tiszti főorvos hozzáfűzte: dolgoznak az óvintézkedések aktualizálásán, hogy azokat szerdán hivatalosan is közzétehessék.      

Az üzletekben eddig 25 négyzetméterenként csak egy vásárló tartózkodhatott, szerdától ezt a határértéket 15 négyzetméterre csökkentik. Az üzletközpontok esetében az üzlethelyiségek területét veszik majd alapul, a közös terek nélkül. A közös terekben tilos lesz gyülekezni.      

Marad a boltok vasárnapi zárvatartása

Az enyhítések ellenére a boltok vasárnap továbbra is zárva fognak tartani. Érvényben marad az az idősáv is, amikor csak a nyugdíjasok vásárolhatnak be.      

Május 20-tól a turistalátványosságok beltereiben is fogadhatnak látogatókat, kivéve az állatkertek és a botanikus kertek belső tereit. Az éttermek belterében is lehet majd étkezni, ugyanazon feltételek mellett, amelyek most a teraszokra vonatkoznak. A közétkeztetést biztosító egységek szerdától 22 óráig tarthatnak nyitva.      

A szociális otthonokban egyelőre nem enyhítenek az óvintézkedéseken, tekintve, hogy az itteni gondozottakra a legveszélyesebb a COVID-19 betegség. A kormányfő szerint a következő két hétben kiderül, hogyan fogják ezek az enyhítések befolyásolni a járványügyi helyzet alakulását, és ennek függvényében lehet majd beszélni a további enyhítésekről. A tömegrendezvényekkel kapcsolatban elmondta: idén legfeljebb ezerfős rendezvények megtartásáról lehet csak szó.

Továbbá nem lesz kötelező a szájmaszk viselete a szabadban, amennyiben öt méteres körzetben nem tartózkodik körülöttünk senki más. Zárt helyiségben azonban továbbra is tanácsos felrakni a védőeszközt.

Csütörtöktől megnyílnak a határok

Csütörtöktől, május 21-től lehetővé teszik az egynapos külföldi utazásokat is. A Szlovák Köztársaság területén állandó vagy átmeneti lakhellyel rendelkező szlovák állampolgár mentesül a negatív koronavírus-teszt vagy az állami karantén kötelezettsége alól, amennyiben 24 órán belül visszatér Szlovákiába. Az enyhítés a következő országokba tett látogatásokra vonatkozik: Csehország, Ausztria, Magyarország, Lengyelország, Horvátország, Szlovénia, Németország, Svájc.

Matovič elmondása szerint az enyhítéssel többek között azoknak akarnak kedvezni, akik üzleti tárgyalásokat akarnak folytatni külföldön. A határon való átkeléshez szükség lesz egy formanyomtatványra, amelyben a rendőrök megjelölik a határ átlépésének időpontját, majd ennek alapján ellenőrzik a visszatérés időpontját. Ez a formanyomtatvány a belügyminisztérium és a rendőrség honlapján lesz elérhető. Az országot csak a kijelölt határátkelőkön lehet majd elhagyni, de bármelyiken keresztül vissza lehet majd jönni, amelyik eddig is átjárható volt.

Hogy lehetővé teszik-e a horvátországi nyaralásokat is, Matovič elmondása szerint a helyzet alakulásától függ. Hozzátette: ha a horvát állam például be fogja engedni a magasan fertőzött országokból érkező turistákat is, akkor mindenkit inkább a belföldi nyaralásra fognak buzdítani.

A negyedik fázis keretében, május 20-tól megtarthatók a törvény által előírt gyűlések, ilyenek a parlamenti ülések, az üzleti cégek közgyűlései vagy a pártkongresszusok.

Június 1-jén újranyitnak az óvodák és az alapiskolák

Június 1-jén ismét megnyitnak az óvodák és az alapiskolák. Az újranyitás az első öt évfolyam tanulóit érinti, az iskolalátogatás önkéntes alapon fog működni.

Branislav Gröhling oktatási miniszter hozzáfűzte: az iskolapadokba csak a higiéniai óvintézkedések betartása mellett ülhetnek vissza a diákok. Azt, hogy egy iskola vagy óvoda tényleg újranyit-e, a fenntartó fogja eldönteni.

Gröhling elmondása szerint az óvodákban legfeljebb 15 gyerek lehet majd egy csoportban, az alapiskolákban pedig a maximális osztálylétszám nem haladhatja meg a 20 főt. Ha a szülők úgy döntenek, hogy inkább otthon maradnak a gyerekkel, megtehetik, hangsúlyozta a miniszter. Az óvodákba elsősorban az egészségügyi dolgozók, rendőrök, katonák és más, a koronaválság szempontjából fontos pozíciókat betöltő személyek gyerekei térhetnek vissza, valamint a pedagógusgyerekek is.

A 6-9. évfolyamok tanulói, valamint mindazok részére, akik nem akarnak visszaülni az iskolapadba, folytatódik a távoktatás. A tárcavezető ígért egy segédanyagot az óvodák és alapiskolák újranyitásával kapcsolatban.

Matovič elmondta, hogy a művészeti alapiskolákban csak individuális képzést fognak tartani. Az újranyitás részletes feltételeit a napokban teszik közzé.

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás