Újabb pályázati kiírások jelentek meg a Kisebbségi Kulturális Alapnál

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Kihirdette következő pályázati felhívását a Kisebbségi Kulturális Alap (KKA). Ezúttal a nemzeti kisebbségek művészeti tevékenységét támogatják. Az alap a szükséges információkat a www.kultminor.sk weboldalán tette közzé. Az elfogadott projektekről szóló döntést április 16-ig hozzák nyilvánosságra.

“Az arra jogosult szubjektumok február 19-ig igényelhetnek támogatást a képzőművészeti alkotások megvalósítása alprogramban. E felhívás a roma kisebbség kivételével valamennyi nemzeti kisebbségre vonatkozik. A magyar és a roma nemzeti kisebbség egy aktuális kiírás keretében, egyazon időpontig támogatást kérelmezhet a 2-es számú programban is, amely célja az irodalmi és kiadói tevékenység támogatása. Az igénylők kérvényeiket az alap elektronikus nyilvántartási rendszerén keresztül terjeszthetik be, illetve azokat egyidejűleg az alap címére is kézbesíteniük kell” – mondta el Nina Rybárová, az alap kommunikációs menedzsere.

Postai kézbesítés esetén a küldeményt legkésőbb a felhívás hatályosságának utolsó napján, azaz február 19-én kell feladni. Az elfogadott projektekről szóló döntést április 16-ig hozza nyilvánosságra a Kisebbségi Kulturális Alap.

Mint arról korábban írtunk a KKA első pályázatait még decemberben kiírták, ezekre még szintén lehet pályázni, itt a beadási határidő azonban két héttel korábban, azaz február 5-én van.

A 2017. július 1. óta működő Kisebbségi Kulturális Alap létrehozását májusban hagyta jóvá a parlament. Az alap létrehozásának gondolata a kormány programnyilatkozatából ered. Az alap azt a támogatási rendszert pótolja, amellyel az állam korábban a kisebbségi kultúrát a kormányhivatal égisze alatt támogatta.




Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás