Újra közlekednek a vonatok a Zólyom – Ipolyság szakaszon

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

15 év után visszatértek a vonatok a Zólyom és Ipolyság közötti pályaszakaszra. A személyszállítás január 2-án, szerdán kezdődött mindkét irányból. Összesen 22 vonat közlekedik majd a két város között, leginkább a hétköznapokon. Amennyiben az utazók kellő érdeklődést mutatnak a járatok iránt, a közlekedési minisztérium kibővíti a közlekedést a hétvégékre is.

„Elégedett vagyok, hogy az elképzeléseinket sikerült valóra váltanunk. Az emberek mostantól újra kihasználhatják a vasúti közlekedést, mely évekig hiányzott ezen a vonalon. Ez új impulzust jelent a régió számára, és hozzájárul az itteni lakosok életminőségének javításához” – mondta Érsek Árpád közlekedési miniszter.

A Zólyom – Ipolyság viszonylaton 2003-ban szűnt meg a személyforgalom. Ennek oka az volt, hogy ezen a szakaszon kevés utazó érdeklődött a vasúti közlekedés iránt. Az utóbbi években ezt a szakaszt csak a vasúti teherszállítás céljaira tartották fenn. A szakaszon való személyi közlekedés megindítását éppen a jelenlegi tárcavezető kezdeményezte. Összesen 11 személyvonat fog közlekedni a Zólyom – Ipolyság vonalon, 4 vonat a Gyűgy – Ipolyság vonalon és további hét vonat pedig a Korpona – Zólyom pályaszakaszon.

A vonatok elosztása a főbb településekre, Korponára, Zólyomba, Gyűgyre, Ipolyságra és Hontnémetire fog irányulni, elsősorban az iskola/munka és az otthon közötti ingázást hivatottak biztosítani. Ipolyságban csatlakozásuk lesz a Csata irányába tartó vonatokra, míg Zólyomban leginkább a távolsági – Pozsony és Kassa irányába tartó – vonatokhoz igazodnak. A vonatok nem fognak megállni a Bozóklehota, Devicse és Szalatnya megállóhelyeken, ezáltal az utazás ideje lerövidül.

A minisztérium folyamatosan fogja értékelni az új szakasz kihasználtságát. Amennyiben megnövekszik az érdeklődés az utazó közönség részéről, készen állunk arra, hogy a járatokat tovább bővítsük, és lehetővé tegyük a szakaszon a hétvégi vonatközlekedést is.

Karolína Ducká, a Közlekedésügyi Minisztérium szóvivője




Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás