A léleknek is szüksége van karbantartásra

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Másodszor szerveztek népzenei fesztivált Kuntapolcán.

Augusztus második hétvégéjén került megrendezésre a II. Csetnek – völgyi Népzenei Fesztivál a Partocska polgári társulás szervezésében, amelyet a BGA, a Kuntapolcai Önkormányzat és a község polgármesterének a támogatásával tudtak megvalósítani.

„A 2017-ben alakult polgári társulásunk elsődleges célja az asszimiláció lassítása, megállítása a régióban. Meggyőződésünk, hogy a környezetünkben élő emberek nemzeti identitástudata rendezvényeink hatására pozitív irányba erősödhet, ezért idén is megszerveztük népzenei fesztiválunkat, amelynek keretében énekkarok, zenekarok, tánccsoportok és szólisták is teret kapnak, és amelyet egy táncházzal zárunk” – nyilatkozta a Gömörilapnak Simon Bódis Enikő, a Partocska polgári társulás elnöke.

A fesztivál első fellépői között a Borostyán néptáncműhely két csoportja, a Borostyán Néptáncegyüttes és a Borostyán Ifjúsági Néptáncegyüttes mutatkozott be, akik zoboraljai, magyarbődi, csallóközi, Vág és garamközi, gömöri és kalotaszegi táncokat adtak elő. Kísérő zenekaruk, és az esti táncház zenekara a Varjos zenekar volt. A műsorban fellépett még a hosszúszói Bíborka népdalkör, a Rozsnyói Református Egyházközség Alapiskolájának citerazenekara, a Nefelejcs, és Máté Adriena énekes.

A fesztivált Végh Tamás nyitotta meg: „Nem is tudom igazán, hogy mit keresek itt fenn ezen a színpadon. Nyugat Szlovákiából jöttem Enikő kérésére, aki azt hiszem, hogy azért hívott éppen engem, mert lát bennem valamit, valami hitet azt hiszem, ami a legtöbb emberből hiányzik. Azért állok itt ezen a színpadon, mert mivel ez egy hagyományőrző népzenei fesztivál, úgy illik, ha én is hozzá járulok és adok valamit, amit hazavihettek, amivel gyarapodhattok. Valamit, ami igazán lélekemelő. Nos, a dolog úgy áll, hogy mivel mostanában eléggé sokat foglalkozom őstörténet olvasással és kutatással, úgy érzem, hogy olyan történelmi értékekre bukkantam, amiből egy nemzet, egy nép, vagy népek hatalmas szellemi hagyatékra tehetnek szert. Ez a szellemi hagyaték meggyőződésem szerint nem csak a múlt egy darabkája, hanem sokkal inkább a jövő záloga. Mindenekelőtt a nemzeti öntudat fontosságára szeretném felhívni a jelenlévők figyelmét. Úgy gondolom, hogy öntudat nélkül nincs nemzet, csak horda. Minden nagy nemzetet az öntudata tett naggyá “– fogalmazott, majd kijelentette: „Nekünk sem szabad hát restnek és kevesebbnek lennünk, mint őseinknek, mert ha ezeket az értékeket nem ápoljuk, nem őrizzük, nem visszük tovább a lángot, akkor az a láng kialszik. És ha az öntudat lángja kialszik, akkor meghal a nemzet. Ez nem valami olyasmi, amit majd valaki eldönt helyettünk, (mondjuk a kormány) és akkor majd élni fogunk, avagy nem. Ez mindannyiunk egyéni felelőssége. Hiszen, ha mindannyian egyénileg megtesszük a dolgunk és egészséges nemzeti öntudatban neveljük utódainkat, akkor nyugodtan fekühetünk le este, mert megtettük a dolgunk a nemzet túlélése érdekében. Viszont, ha nem, ha elherdáltuk, amit őseink ránk hagytak, akkor bizony nem vagyunk méltók erre a hagyatékra, és utódainkban bánni fogjuk mindezt.”

A léleknek szüksége van karbantartásra. Erre való a hit, a minőségi zene, a tánc is. A II. Csetnek – völgyi Népzenei Fesztivál alkalmával egy kicsit részesei lehettünk elődjeink mindennapjainak.

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás