Megnyílt a Városi Jegyiroda Salgótarjánban

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

A korábbitól csak pár lépésnyire, mégis új helyen várja ezentúl a városi rendezvényekre belépőt vásárolni szándékozókat a jegyértékesítő hely: a Fő tér 5. alatti művelődési ház/színházépület utcafrontján nyílt meg a Városi Jegyiroda, amely hosszabb nyitvatartással várja a vásárlókat, sőt, a rendszer az otthoni jegyvásárlást is lehetővé teszi.

Simon Lajos, a Zenthe Ferenc Színház, illetve Balogh Katalin, a Salgótarjáni Rendezvény- és Médiaközpont igazgatója nyitott be – jelképesen – elsőként Városi Jegyirodába, amely a két cég rendezvényeire kínálja a belépőjegyeket. A kialakításnál már figyelembe vették, hogy a színház és a közművelődési rész külön cégben működtetésekor is ki tudják szolgálni mindként vásárlói kört.

Az iroda kialakításakor figyelembe vették a környezetvédelmet is, hiszen papírplakátok helyett már elektronikusan jelennek meg az előadások ajánlói, akár mozgóképes formában is.

A nyitvatartási idő is változott, heti 14 órával hosszabb lett: hétköznapokon 10 és 18 óra, szombaton 9 és 13 óra közt várják a jegyet vásárolni vágyókat. De nem kell feltétlenül a jegyirodáig elfáradni a vásárláshoz, a zentheszinhaz.jegy.hu oldalon számítógépről, telefonról, vagy tabletről is pár mozdulattal, akár otthonunkból belépőhöz lehet jutni.




Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás