Négy premierrel készül az új évadra a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Bár még korántsem ért véget a Zenthe Ferenc Színház 2017/2018-as évada, a salgótarjáni teátrum hétfőn már bemutatta 2018/2019-es évadának saját produkcióit. Elhangzott: a négy nagyszínpadi darab témája a szerelem, amelyet négy különböző rendező jegyez majd, emellett négy felolvasószínházi esttel várja régi és új nézőit a Zenthe társulata, amely komoly előadásszám-növekedést ért el ebben az évadában is.

Simon Lajos, a Zenthe Ferenc Színház igazgatója öt rendező körében értékelte a még le sem zárult 2017/2018-as színházi évadot. Sikeresnek és izgalmasnak értékelte az elmúlt közel kilenc hónapot, s a következő időszak alkotói is igen izgalmas témákat kaptak. A színház vezetője elmondta: Salgótarjánban 61 színházi produkción fogadtak vendégeket, míg az évad során 102 alkalommal játszott a társulat székhelyén kívül, ami önmagában húsz százalékos növekedés. Így összesen 163 estén szórakoztatták a nagyérdeműt Magyarországon, a Felvidéken és egy alkalommal Szlovéniában is. Idehaza mindössze két megyében, Baranyában és Békésben nem fordult meg a Zenthe Ferenc Színház, természetesen az új évadban ezekbe a megyékbe is szeretnének eljutni.

Kölcsönösen sikeresnek ítélte meg a Váci Dunakanyar Színházzal elindított együttműködést, a Függöny fel! Sikere után az új évadban is lesz koprodukció a két teátrium között. Ugyancsak jó kapcsolat alakult ki többek között a József Attila, a Veszprémi Petőfi, a Dunaújvárosi Bartók, a Szabad Tér és a Veres1 Színházzal, valamint a RaM Colosseummal és a Ivancsics-társulattal. Folytatják a most is sok nézőt vonzó megyei bérletes sorozatot, amely idén tiszakécskei színhellyel bővült, s ősztől újabb helyszíneket vonnak be megyén kívül is.

Simon Lajos elmondta: a legnépszerűbb előadások robognak a kerek jubileumok felé, a Hazatérést 39.szer, a Képzelt beteget 36-szor játszották, a következő lesz a Szent Péter esernyője huszonötödik estje, míg a Liliomfitól negyven játék után ez évben elbúcsúzik a társulat.

Tarnóczi Jakab jelenléte kettős volt, hiszen ezen a napon kezdődött meg az egyetemi hallgató által rendezett Eltört korsó próbafolyamata. A fiatal szakember elmondta, izgalmas, nehéz és megterhelő anyag Heinrich Kleist darabja, amelyet alig egy hónap múlva, június 13-án mutatnak be Salgótarjánban Kaszás Gergő, Bozó Andrea, Marjai Virág, Mikecz Estilla, Rácz János, Krausz Gergő, Erdélyi Gábor és Máté Krisztián szereplésével, a látványon és a háttéren egy fiatal csapat dolgozik.

Simon Lajos ezt követően megnevezte a 2018/2019-es évad előadásait: a Váci Dunakanyar Színházzal közösen szeptember 28-án, illetve október 1-én mutatják be Molnár Ferenc Az ördög című vígjátékát, e darabban két új színészt, Mészáros Mátét és Fenyő Ivánt köszönthetek majd a csapatban, a darabot Bakos-Kiss Gábor rendezi. Január 22-re időzítik a Lovagias ügy bemutatóját, a Koltai Róbert és Vándor Éva nevével fémjelzett vígjátékot Gaál Ildikó jegyzi. Osztrovszkij Erdőjében ugyancsak Vándor Éva játszik főszerepet, s további tíz színésszel dolgozik együtt a március 27-i premierig Susán Ferenc rendező. Az évad utolsó bemutatója, Arthur Miller Pillantás a hídról című darabja Kis Domonkos Márk kezei közül kerül majd ki, többek között Kökényessy Ágival, valamint három új színésszel, Ágoston Péterrel, Havasi Péterrel, Smál-Szilaj Gáborral a szerepekben.

Bakos-Kiss Gábor elmondta: hálás a rá bízott darab szereposztása, s reméli, a főpróbahetet a már felújított váci színházteremben dolgozhatják végig. Gaál Ildikó a tőle „megszokott” nőies, filmes látásmódját ígérte meg, s a Lovagias üggyel kapcsolatban felelevenítette gyermekkori filmes emlékeit. Susán Ferenc megjegyezte: a szerelem szövi át a Zenthe új évadának négy új premierjét, így az általa színpadra állítandó darabot is, reméli, méltó folytatása lesz az eddigi évadok produkcióinak.

Kis Domonkos Márk mint a teátrumi társaság alelnöke reményét fejezte ki, hogy a váci és a salgótarjáni társulat végre közösen átkelhet a kiemelt színházak közé vezető hídon, ezzel mintegy átvezetve a beszélgetést a rá bízott darabra. Mint elmondta, New York-i látogatásai során megfogta a brooklyni „Kis-Olaszország” különleges miliője, így nagyon várja, hogy ezt az érzést mielőbb átadhassa a színpadon keresztül is.

A Zenthe Ferenc Színház a nagyszínpadi produkciók mellett négy felolvasószínházi produkciót is bemutat az évadban: Marschalkó Zsolt Homokviharját, Popper Péter Útvesztőjét, Madách Imre A civilizátorát és Szmodis Jenő Ultimátumát. Simon Lajos azzal zárta szavait: a színház befogadó bérletes előadásairól is hamarosan tájékoztatja a színházkedvelőket.




Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás