Nyári idényét zárja a betléri kastély

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

A napfényes őszi időjárás még a szabadban kellemes időtöltést tud nyújtani, amelyet egy festői táj, mint például a betléri Andrássy – kastély és parkja, csak fokozhat. A látogatók a szeptemberi hétvégéken az Európai Kulturális Örökség Napjai rendezvény keretében a rotundában található kiállítást tekinthetik meg, valamint szeptember 22-én a nyári idén utolsó programján vehetnek részt a délutáni órákban.

15 órai kezdettel a Pavol Jozef Šafárik Gimnázium diákjainak előadására várják az érdeklődőket a kastélyparkba. A „Magyarország szívéből “című zenés színjáték Andrássy Franciska és Dénes történetét mutatja be. A több mint 100 éves szerelmi történet a gimnázium diákjait megihlette, így a nemzetközi Erasmus+ program keretében egy rövid zenés színjátékban keltik életre. A rendezvényre a belépés ingyenes, amely rossz idő esetén a kastélyban valósul meg.

 „Az idei nyári idénnyel, amely májustól szeptember végéig tart, meg vagyunk elégedve. Összességében a tavalyi idényhez hasonlítható a részvételt illetően is. A magyar turisták aránya általában 25 százalékot tesz ki, ami idén is így volt. Igyekeztünk mindegyik korosztály részére érdekes és színes programokat kínálni majd minden második héten, amelyek a laikus látogatók számra is szóltak, de valósítottunk meg szakmai előadásokat is a kiállításokkal kapcsolatosan. Elmondható, hogy még októberben is sokan szokták látogatni a kastélyt. Jellemző a nyugdíjascsoportok látogatása és a diákkirándulások, de a nyári idény tulajdonképen szeptember végéig tart. Felhívnám a figyelmet, hogy még szeptember 28-án lesz nyitva a rotunda, ugyanis bekapcsolódtunk az Európai Kulturális Örökség Napjai programba, amelynek keretén belül a szeptemberi hónap szombatjain nyitva van a kastélypark elején található rotunda, amely egykor könyvtárként szolgált. Az épületben, amely nem minden nap áll nyitva a széles közönség számára, a Szent Hubertuszt nap alkalmával megvalósult vadászkiállításból a saját gyűjteményünk darabjai tekinthetők meg” – nyilatkozta a Gömörilapnak Krajči Judit, a betléri múzeum munkatársa.

Az Európai Kulturális Örökség Napjai alkalmából több száz olyan épület nyitja meg kapuit az érdeklődők előtt, amely egyébként nem, részlegesen, vagy csak időlegesen látogatható. A betléri kastély kapujától alig pár méterre található az idén még szeptember 28-án látogatható rotunda, Gömör egyetlen klasszicista épülete, amely kör alaprajzú. Az épületben a könyvtár alapítása gr. Andrássy Lipót nevéhez köthető. Valószínűleg 1790-ben vagy 1793- ban tett kezdeményezéseket tékája „alapköveinek” letétele érdekében. A rotunda építésének pontos dátuma nem állapítható meg, de szinte biztos, hogy a 18. század végén készült a gróf leendő könyvtára számára. Nyugatra nyíló, íves záródású a bejárata, amelyet ún. volutás oszlopok (csigavonal-alakban meghajlított görbe vonal) határolnak. A könyvek áthelyezését követően (20. sz. eleje) egészen 2015-ig az épület nem volt használva. Ekkor a múzeum a látogatók számára „Conteporary “címmel programot szervezett, és napjainkban némely kiállítások alkalmával található nyitva, ill. még szeptember 28-án, 10 – 17 óra között tekinthető meg az Európai Kulturális Örökség Napjai program keretén belül.

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás