Szvorák Katalin: a szívem visszahúz oda, ahonnan vétettem

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Június 22-én került sor a Magyar Örökség díjak átadására Budapesten. Ez alkalommal a díjazottak közt a losonci születésű Kossuth-, Liszt Ferenc- és Madách Imre-díjas népdalénekest, előadóművészt, Szvorák Katalint találhattuk meg. Portálunknak így nyilatkozott az újabb díjjal kapcsolatosan:

Nagyon sok díjat kaptál már. Most a Magyar Örökség-díjat. Mennyire fontos számodra az elismerés, a siker?

Lehet, hogy “öregedésemnek” köszönhető, hogy az elmúlt év folyamán három kitüntetésben is részesültem. Októberben az Európai Polgár díjat jól eső érzéssel vettem át. Egy csodás időutazás részese voltam az “Értől az Óceánig”: elindult a pinci falusi kislány Füleken át Budapestre és elkerült Brüsszelbe, és közben visszavágyik szülőföldjére. A januári Jean Monnet emlékérem valahogy természetes volt, hiszen életpályám alfája és omegája a megbékélés. A díjátadón többek közt elhangzott Fónagy János államtitkár laudációja is, aki szerint “…Színes a belső világ, tele értékkel és szorongással, sokra képes és gyakran sérül. Egy emberben egész Közép-Európa….Hangjával és emberségével megnyitott és megbékített engem is…” Az eseményen elhangzott koncertemre meghívtam a Margaret Island énekesnőjét, Lábas Vikit, egykori tanítványomat, aki szerint: “Szvorák Katalin a Kárpát-medence dalainak őrangyala és leghitelesebb közvetítője.” Legutóbb március 15-én megkaptam a Magyar Érdemrend középkeresztjét. Erről nyilatkoztam már néhányszor: “Mindenkinek meg van a maga keresztje – nekem is van gondom-bajom. A mostani újabb “keresztet” nekem ajándékozták-adományozták és ezzel könnyítettek lelkemen és a saját keresztem súlyán.”

A díj átadását megelőzően Tőzsér Árpád méltatását Sunyovszky Szilvia olvasta fel. Mi játszódott le ez alatt az idő alatt benned? Milyen érzések és gondolatok közepette vetted át a Magyar Örökség díjat?

Kodály egykoron kérdezte: “mit üzen nekünk ez a zene? Hogy addig élünk, míg nem feledjük, kik vagyunk.”  Tőzsér Árpád nagyon ráérzett palóc lelkületemre, azt hihetetlen Parnasszusra emelte, s annak ellenére, hogy 38 önálló albumot készítettem, mégis a legnagyobb elégtétel számomra, hogy tavaly elkészíthettem a palóc dalokat, meséket, hiedelmeket tartalmazó Hazagondolás dupla lemezemet, mert ennyivel tartoztam a szülőföldnek, s annak lakóinak. Tamási Áron sorai jutnak eszembe: “Az ember a szíve mélyén örökké oda való, ahova született.” Tőzsér pontosan ezt a gondolatot erősítette meg gyönyörű soraival, s én ezt csak úgy köszönöm meg, hogy dalaimmal még hitelesebben visszhangozzam a palócok lelkületét.

Hogyan telnek napjaid, milyen terveket szövögetsz?

Az „unokázás” mellett kassai polgár férjem érzékeny lelkét istápolom, de jut időm palántázni, gyomlálni, virágjaimban gyönyörködni. “Kezdetben volt a kert” és nekem a juhász-paraszt ivadéknak ez az egyik legnagyobb erőforrást jelenti. Férjemmel igyekszünk hosszabb – rövidebb időkre kiruccanni és magyar emlékeket idézni. Nemrégiben Párizsban megkerestük a “hullófaleveles” Kozma József sírját, hiszen egykoron Füleken még gimnazistaként többször is énekeltem ismert sanzonját. Szepes-Ófaluban felfedeztük Katona Nándor festőművészünk hagyatékát, többször bolyongtunk a Szepesség, a selmeci-körmöci vidék megmaradt magyar emlékeit keresve, legutóbb Abbázia magyar orvosainak működési színtereit fotóztuk. Meghatódva álltunk Fiume magyar sírjainál, Triesztben Giorgo Pressburger sírját is felkerestük, Trieszt magyar kávé nagykereskedői előtt tisztelegtünk és természetesen azóta csak a temesvári magyar származású Illy Ferenc “Illy” kávéját isszuk.

Nem tudok alkotás és tervek nélkül élni. Az alkotás sok mindent takarhat. Ma például paradicsom palántákat ültettem és remélem, hogy mindhárom unokám majd élvezheti a termését, de egy jól sikerült, kreatív ebéd is fel tud dobni. Remek könyvekkel veszem magam körül és ezeknek minden mondatát hosszan ízlelgetem. El kezdtem olvasni a kortárs szlovák irodalmat, kiváló magyar műfordítóknak köszönhetően. Valójában az érdekel elsősorban, hogy milyen magyarság- és múlt-képet festenek rólunk. Egyébként egykoron pszichológus (is) szerettem volna lenni, így a most olvasott közel 700 oldalas Karinthy Márton-féle Ördöggörcs című könyv mélységesen fölkavart. Néha úgy érzem magam, mint Karinthy Frigyes elsőszülött fia, Gábor, akit egyébként elsőként Benedek István örökített meg az Aranyketrec című kötetében. Valójában felmerül bennem is, hogy ki a normális? Nem biztos, hogy a társadalmi előítélet, az orvosi diagnózis a meghatározó ebben. Mindeközben már érlelődik bennem egy újabb album ötlete, amelyet Ág Tibor emlékének szentelnék, s az ő gazdag gyűjtéseiből szemezgetnék. A lemez címe Vétessék ki szóló szívem lesz, mert a szívem visszahúz oda, ahonnan vétettem.

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás