Zenei élmények és sok más Tornalján

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Idén is előprogramként hagyományosan a Csemadok szervezésében az őszi kórustalálkozóval vette kezdetét a Tornaljai Városnapok, amelynek hivatalos megnyitójára ma kerül sor 17 órai kezdettel a tornaljai iskolák estjén.

A simontornyai Krammer Ferenc Kórus vegyes érzésekkel érkezett a találkozóra. Fellépésükkel kapcsolatosan vezetőjük, Máté Imréné a Gömörilapnak elmondta: „Egyrészt óriási hála van bennünk azért, a szeretetért, amit kaptunk itt, a kedves fogadtatásért, amelyben részesülünk itt, másrészt nagyon érdekes úgy átjönni a határon, hogy még mindig magyar földön vagyunk, és magyar emberek szeretetét élvezhetjük. Ehhez hasonló érzést Erdélyben szoktunk érezni. Valamiféle izgalom is van bennünk, valamiféle megmérettetés annak ellenére, hogy ez nem egy verseny. De hát először mutatkozunk be itt Tornalján, és nem mindegy, hogy az ember milyen benyomást kelt” – árulta el.  

Szeptember 28-án az Andante és vendégkórusai biztosították a zenei élményeket Tornalján. Balajti Lajos, a Csemadok Tornaljai Alapszervezetének elnöke üdvözölte a vendégeket és résztvevőket, aki beszédében köszöntötte a Sajógömöri Énekkart, a Szerencsi Férfikórust, a rimaszombati Kvartettot és a Krammer Ferenc Kórust Simontornyáról:

„A mai kórustalálkozó teljes szegmensében mutatja meg talán a kórusmuzsikát, hiszen fellép itt egy népdalkör, egy kamarakórus, egy férfikórus, egy női kórus és egy vegyeskar. Sajnos a gyerekkórus az kimarad. Őket is hívtuk, de olyan sűrű a programjuk, hogy nem tudtak eljönni. Tavaly itt voltak, reméljük, hogy jövőre megint itt lesznek majd. Amikor a karnagyunk kitalálta ezt a kórustalálkozót, és az alapideát, azt mondta, hogy írjam azt a meghívandó kórusoknak, hogy könnyed, vidám darabokkal készüljenek. Ahogy belenéztem a műsorukba, azt láttam, hogy ennek eleget is tettek, ami ugye jó nekünk is, mert mi is jól szórakozunk majd, és jó a közönségnek is mert, nem fognak unatkozni” – kezdte a kulturális szövetség elnöke.

“Mielőtt lemennék a színpadról, engedjék meg, mivel ez a mai kórustalálkozó tulajdonképpen a Tornaljai Városnapok egy előzetes programja, hogy meghívjam Önöket a jövőhéten két további programra, amelyeket ugyancsak a Csemadok területi választmánya szervez meg. Szerdán 17 órai kezdettel Bán István munkáiból adunk ízelítőt a Rákóczi Magyar Házban, aki Gömörnek nagyon jeles krónikása. Ha jól emlékszem az utóbbi tíz év alatt huszonhét különböző díjat nyert mindenféle szemléken és versenyeken. Valamint október 6-án a hagyományos aradi megemlékezésre várjuk az érdeklődőket 16.30-kor ökumenikus istentiszteletre a református templomba” – hívta fel a figyelmet a városnapok elkövetkezendő programjaira is Balajti Lajos, aki portálunknak elárulta, hogy a 45 éves kórus nem titkolt célja a rendezvénnyel az új tagok toborzása.

Ugyanis a 2019-es évi városnapok színes programokkal várja az érdeklődőket. A zene, színház és kultúra mellett, helyet kap a sport, a gasztronómia és a sör, valamint többek közt a testvérvárosiakkal találkozhatnak a tornaljaiak.

A szeptember 28. és november 9. között megvalósuló rendezvénysorozat pontos programja az elkövetkezendő napokban a következő:

Szeptember 30. – 17.00 – a tornaljai iskolák este – Tompa Mihály VMK

Október 1. – 19.00 – Ilyen az élet – szlovák nyelvű színház előadás

Október 2. – 9.00 – Iván László emléktorna – P.J. Šafárik Alapiskola, majd 17. 00 – Örökségünk – bemutató ifj. Bán István alkotásaiból – Rákóczi Magyar Ház

Október 4. – 11. 00 – testvárvárosi delegációk fogadása, 16.00 – szabadtéri fúvószene, 17.00 – a városi képviselőtestület ünnepi ülése – Tompa Mihály VMK, 18.00 – II. Tornaljai Sörfesztivál

Október 6. – 16.30 – ökumenikus istentisztelet az aradi vértanúk napja alkalmából – református templom, 17.30 – Kazinczy Lajos emléktáblájának megkoszorúzása – Tornallyay – kúria

Október 10. – 18.00 – Határon túli nemzeti tánc – az Ifjú Szívek Táncszínház előadása – Tompa Mihály VMK

November 9. – XVII. Hagyományok Napja – Tompa Mihály VMK

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás