Az uszoda felépítése prioritás Losoncon

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

A fedett uszoda kivitelezése lesz az év legnagyobb beruházása Losoncon. Megépítését 2015 óta tervezi a város. Az önkormányzat 2,3 millió eurót különített el erre a célra a költségvetésben, további kétmillió eurót pedig hitelként vesz fel.

„Az uszoda felépítése prioritás” – mondta Alexandra Pivkova polgármester a decemberi képviselő-testületi ülésen. Az uszoda felépítésének teljes költsége körülbelül 4,3 millió euró.

Az ülésen jóváhagyták a közbeszerzési eljárást is, amelynek nyertese öt évig üzemeltetheti a komplexumot.

Az új uszodában hat, 25 x 12,5 méteres, 1,2–1,6 méter mély medence, és egy 3,7 x 3,7 méteres, 0,3 méter mélységű gyermekmedence lesz. „Modern és hagyományos anyagok felhasználásával épül az objektum, ami tükrözi a mai trendet, ugyanakkor kapcsolódik a természethez.

A régi fedett uszodát 2015-ben zárta be az önkormányzat, mert vészhelyes volt. A város vezetése szerint a felújítása nem lett volna kifizetődő, ezért úgy döntöttek, újat építenek. Az önkormányzat eredetileg 2019-re tervezte az új uszoda megnyitását.




Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás