A magyar kultúra napja a Tompa Mihály Alapiskolában

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Január 22-e a magyar Himnusz születésnapja. A kézirat szerint Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én fejezte be a Himnusz megírását. Erre az eseményre emlékezve 1989 óta január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját.

Immár több éves hagyomány, hogy városunk egyetlen magyar tanítási nyelvű alapiskolájának diákjai és pedagógusai is minden évben méltóképp megemlékeznek erről a számunkra oly fontos eseményről.

Ebben az évben is már az első tanítási óra elején egy rövid iskolarádiós műsor keretében emlékeztek. A műsort Mács Gyöngyi tanárnő állította össze, amelynek tolmácsolásában a 7.a osztály tanulói is részt vettek.

Amint a tanárnőtől megtudtam, a megemlékezés szándéka most is az volt, hogy a diákok figyelmét már itt az alapiskolában ráirányítsák a dicső múltunkra, hagyományainkra, kulturális és művészeti életünk értékeire, anyanyelvünkre.

Elmondta még, hogy az iskolai diákönkormányzat a mai nap egy rajzpályázatot is hirdet, mégpedig az iskola logójának az elkészítésére, melyet majd palócos, magyaros motívumok díszítenek. A győztes munkája a Tompa-szobor mögötti falon kerül elhelyezésre.

Írta: Csomós Elemér, illusztrációs fotó




Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás