Először ülésezett a rimaszombati képviselő-testület a járvány kitörése óta

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Szigorú higiéniai intézkedések betartásával tartotta meg áprilisi 28-i ülését a rimaszombati városi képviselő-testület. A járvány durván beleavatkozott mindannyiunk életébe, nem kivétel ez alól a képviselő-testület sem, amelyet márciusban össze sem lehetett hívni, mivel az illetékeseknek eltartott egy ideig annak az eldöntése, hogy milyen körülmények között lehet megtartani egy képviselő-testületi ülést.

Tizennégy képviselő volt jelen az ülés kezdetén, akik módosították az ülés tervezett programját (majd további öt képviselő is megérkezett a testületi ülés folyamán). Rigó László polgármester-helyettes javaslatára kivettek a programból három pontot, erre írásbeli egyetértéssel rendelkezett Jozef Šimko polgármestertől is, így a képviselő-testület nem tárgyalt arról a javaslatról, hogy a város írjon ki versenytárgyalást az Ifjúsági Otthon (Domov Mládeže) épületének eladására, hogy azt majd lakóépületté alakítsák át fiatal családok részére. De ugyanígy nem tárgyaltak a kulturális ügyekre és sportra, valamint az óvodáknak és alapiskoláknak szánt pénzügyi támogatások újraelosztásáról sem.

Néhány vagyonjogi kérdés megtárgyalása után az ülés fontos pontja volt a polgármesteri vétó letörése a költségvetéssel kapcsolatban. Ehhez a ponthoz Miroslav Bielak, a Városi Hivatal Gazdasági Osztályának vezetője is hozzászólt, javasolta, hogy ne törjék le a polgármesteri vétót, mert a javasolt költségvetés egyszerűen nem reális, a város nem kevés pénztől esik el a járvány miatt. Több képviselő is az egyetértését fejezte ki, így ezt a pontot is visszavonták a programból. Ezen pont tárgyalásakor javasolta Michal Demeter képviselő, hogy létre kellene hozni egy helyi gazdasági válságstábot, ezt határozati javaslattá dolgozták át és a képviselők jóvá is hagyták. Roman Vaľo képviselő javasolta, hogy a városi főellenőrnek helyet kellene kapnia a gazdasági válságstábban.

Az ülés másik pontja egy javaslat volt kereskedelmi versenytárgyalás kiírására a Városi Tekepálya kibérlésére és ott egy kávézó létesítésére. Bár a pont megtárgyalása eltartott egy darabig, de végülis ezt a pontot is visszavonták a képviselők. A városi főellenőr rövid jelentését a testület határozatainak teljesítéséről a képviselők tudomásul vették.

30 000 eurót különített el a képviselő-testület a COVID-19 vírus terjedésének megelőzésére. Több mint 4000 eurót költött idáig a város a fertőtlenítő szerekre és a higiéniai védőeszközökre. Fertőtlenítették a padokat, a játszótereket, az autóbusz-állomásokat és többek között a hulladékgyűjtő kosarakat is.

A Városdíjra öt embert jelöltek- Mária Majerčíková, Ľubica Varjúová, Igor Antal, Hacsi Attila és Tóbisz János, akik közül Mária Majerčíková kapta meg egyedül a 3/5-ös támogatást a képviselők titkos szavazásán, aki a Szlovák Vöröskereszt Területi Társulásának az igazgatónője.

A képviselők megszavazták, hogy legközelebb május 26-án ül össze újból a testület.

-forrás: csi, www.rimavskasobota.sk

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás