Erasmus+ projekttalálkozók a Tompa Mihály Alapiskolában

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

A rimaszombati Tompa Mihály Alapiskola 2017-ben a többi partneriskolával sikeres lett a hároméves Erasmus+ projektben. Ez a projekt az európai oktatás, képzés és a sport megerősítését szolgálja.

Az Erasmus+ projektnek köszönhetően 4 partneriskolánk van: Franciaországból, Lengyelországból, Romániából és Törökországból. A kezdetekben még senki sem gondolta, hogy a jövőben mit is fog ez a projekt jelenteni az iskolánknak.

A B.R.E.A.D. (az angol betűszóból keletkezett ,,Építünk, felfedezünk, átélünk, befogadunk, fejlesztünk“) elnevezésű nemzetközi projekt 5 ország bekapcsolódásával jött létre azzal a céllal, hogy rávilágítson a világméretű szegénység és éhezés problémájára. Maga a projekt angol elnevezése – fordításban kenyér – is arra az alapgondolatra utal, hogy az emberek alapvető élelmiszere a kenyér a világ minden táján.

A diákok közmondásokat, szólásokat, meséket, verseket és énekeket gyűjtöttek a kenyérről. Videót forgattak arról, hogyan készül el az apró búzaszemekből az emberek mindennapi eledele. Diákjaink feltérképezték, hol és milyen a kenyér elkészítéséhez megfelelő gabonát termesztenek Szlovákiában. Ellátogattak pékségbe, malomba, recepteket gyűjtöttek, különböző kenyérfélékkel ismerkedtek meg és megtanultak kenyeret sütni.
Diákjainknak és pedagógusainknak a három év alatt lehetőségük nyílt bizonyos időt külföldön tölteniük, ezalatt megismerkedhettek az adott országok hagyományaival és történelmével, valamint az európai országok iskolarendszerével. A projekt kommunikációs nyelve az angol, így a diákoknak lehetőségük nyílt nyelvi készségeik fejlesztésére is.

Az egyes csereprogramokon azon volt a hangsúly, hogy hogyan is készítik Európa különböző országaiban a kenyeret. A diákok megismerkedtek a különböző kenyérfélék elkészítési módjaival, egyben lehetőségük nyílt megismerni az országok kenyérkultúráját. De ez még nem minden.

Haladjunk szépen sorban.

Az első projekttalálkozóra a romániai Déva városában került sor 2018 júniusában. A gazdag programokon kívül lehetőségük nyílt műemlékek megtekintésére, valamint erdélyi malmok felfedezésére is. Diákjaink az UNICEF képviselők felügyeletével és irányításával képeslapokat készítettek. Az UNICEF képeslapokból befolyt összeg segíti a hátrányos helyzetű embereket, főleg az éhező gyerekeket. A projekt résztvevői munkájukért díjat és oklevelet kaptak.

A következő találkozóra 2018 őszén Rimaszombatban, a Tompa Mihály Alapiskolában került sor. A diákok és a pedagógusok is élvezték az idegenvezetéssel egybekötött városnézést, a nagytöréki vízimalmot és az almáspusztai völgyben töltött napot. Foglalkozásokból nem volt hiány, volt kenyérsütés, a gyerekek kipróbálhatták az agyagozást, megismerkedhettek a szövéssel, és számos más tevékenységgel is kedveskedtünk nekik. Külföldi vendégeink nem hagyhatták ki a Magas-Tátra látványát, ahol a gyerekek élvezhették TrickLandiában a trükk-művészet és optikai illúziók világát azt követően pedig bebarangolhatták a betléri Andrássy-kastélyt és annak csodálatos kastélyparkját.

A harmadik B.R.E.A.D. Erasmus+ projekttalálkozóra 2019 májusában került sor Franciaországban. A helyi iskola képviselői egy felejthetetlen kétnapos párizsi kirándulást szerveztek a projekt résztvevői számára. A vendéglátó iskola mindannyiunknak felejthetetlen élményeket szerzett a festői Ploermelb városkában. Mont Saint Michel szigete misztikus kolostorával, a Morbihan-öbölben való hajókázás, látogatás Ille aux Moines szigetére vagy a Bretagne régió szépségei örökre bevésődtek az emlékezetükbe.

Az utolsó találkozóra 2020 áprilisában került volna sor, Törökországban, de a világjárvány miatt ez a találkozó nem valósulhatott meg. Lelkünk mélyén ott van az a gondolat, hogy bár számos ország lezárta határait, a mi szívünk nyitott maradt az együttműködésre és az összefogásra.

Most, 2020-ban olyan helyzetben vagyunk, amit a mi modern világunk még nem igazán élt át, ezért fontos tudatosítanunk a nemzetek összefogásának fontosságát. Számunkra a B.R.E.A.D. projekt nem csak egy program, ami az utazásról és az angol nyelv aktív használatáról szól. A kenyér nem ismeri a határokat, úgy tekintünk rá, mint a béke és az otthon jelképére. Értéke pénzben nem mérhető, azt magában hordozza. Bízom benne, hogy a gyerekek ezt az értékét megőrzik.

A Tompa Mihály Alapiskola sajtóközleménye

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás