Évet zárt a Via Nova ICS Gömör és Nógrád

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Tizedik alkalommal ült össze december 29-én évzárói ünnepségére a Gömör Nógrádi Ifjúsági Csoport Rimaszombatban.

A vendégek között ültek a Baráti Körök, a Kerecsen Motoros Egyesület, a SIKEDA- és a Csemadok tagjai is. Összesen mintegy 120-an gyűltek össze az Európa étteremben megünnepelni és elbúcsúztatni a 2018-as évet.

A nyitó beszédet, mint minden évben most is Cziprusz Zoltán tartotta meg, aki üdvözölte a jelenlévőket és felkért több vezetőt is, hogy értékeljék az évet.

A felszólalók között volt Gubík László is a Via Nova ICS országos elnöke, aki hangsúlyozta, hogy a Via Nova nagy sikereket ért el, hisz megnyitotta kapuit az elmúlt években az Esterházy Akadémia, egyre több fiatal vállalkozó csatlakozik a Szlovákiai Magyar Fiatal Vállalkozók Szövetségéhez. Továbbá gratulált a Gömör Nógrad ICS-nek, hogy az egyik legaktívabb szervezet a Via Nován belül.

Danko Gábor, az ICS régiós elnöke felsorolta az év legfontosabb eseményeit:

Január:
– Kincsem film vetítése – ICS Balogvölgye

Március:
– Nőnap Feleden a Gömöri összetartozás ünnepén, Füleken, Harkácson, Rimaszombatban
– Március 15 megemlékezés – ICS Túróc völgye
– Magyar buli – ICS Fülek

Április:
– Tisztítsuk meg Medvesalját! (Önkéntes szemétszedés) – ICS Medvesalja
– Májfa állítás ICS Dobóca – április 30.

Május:
– Medvesalji Majális és Hazajáró Hétvége – ICS Medvesalja
– Tábortűz – ICS Dobóca és ICS Sajó völgye

Június:
– Felvidéki Labdarúgó Bajnokság (FLB) Fülek, Feled, Balogfala, illetve Harkácson
– Idősek napja  – ICS Barkóság
– Gyereknap  – ICS Dobóca – június 23.
– Nyárnyitó Buli  – ICS Barkóság
– Magyar buli  – ICS Fülek

Július:
– MartFeszt ahol idén szép számmal volt jelen az gömöri ICS csapata
– Gulyás főzés a Dalia iskolával – ICS Barkóság
– 2. Anna bál – ICS Rimaváralja Feleden

Augusztus:
– Buli a Bahamákon (Magyar buli) – ICS Medvesalja
– Várlak Családi Piknik – ICS Fülek
– Tűzijátékok Augusztus 20-án több helyszínen
– Hajdúszoboszlói kirándulás – ICS Medvesalja

Szeptember:
– VarlakFeszt – ICS Fülek
– Búcsúi bál – ICS Túróc völgye
– Medves Mini Kupa – ICS Medvesalja
– Tompa Központ megnyitása

Október:
– Gömöri fiatalok kitörési lehetőségei- konferencia Rimakokaván
– Magyar buli – ICS Rimaszombat
– Retro Party  – ICS Balogfala
– Halloween Magyar buli – ICS Fülek

November:
– Tagtoborzás – ICS Fülek
– Via Nova ICS Katalin bál Rimaszombat
– Hagyományőrző falusi családi nap – ICS Rimaváralja

December:
– Mikulásos Magyar buli – ICS Fülek
– Évzáró vacsora – ICS Dobóca -december 15.
– A legjobb régiós elnökségi gyűlés Hanván
– Ping Pong verseny – ICS Balogfala
– Karácsonyi bál – ICS Medvesalja

Sok esemény, mint például a JúniusFeszt, a Katalin-bál, vagy a Gömöri fiatalok kitörési lehetőségei című konferencia Rimakokaván, mely 2018. október 22-én került megrendezésre (30 fiatal és előadók jelenlétével) nem jöhetett volna létre a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. Támogatása nélkül.

Az est elején természetesen nem maradhatott el a szokások képösszevágásokból álló prezentáció sem, mely az elmúlt 10 évet ölelte fel majd 20 percben. És mint minden évben a torta közös felszeletelése és elfogyasztása is megtörtént. Az ünneplő csapat végül egy Magyar bulival zárta az összejövetelt, mely hajnalig tartott.

Szöveg: Mag Fodor Enikő, Fotók: Gecse Attila




Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás