Irodalmi találkozások a rimaszombati könyvtárban

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Irodalmi találkozások egy csésze tea mellett – ezzel a címmel tartanak előadássorozatot június folyamán a rimaszombati Matej Hrebenda Könyvtárban, ahol a diákság számára is több programot biztosítottak.

A rendezvénysorozat keretében először a Vers és az ember címmel Szászi Zoltán író, költő tartott rendhagyó irodalomórát diákoknak. A gömöri író gyerekkori olvasmányokra visszaemlékezve, felolvasással, a tanulókat interaktívan bevonva próbálta meg közelebb hozni és érdekesebbé tenni számukra az irodalmat.

Fotó: Peter Bartok

A további tervezett program szerint június 20-án Hunčík Péter pszichológus tartott volna beszélgetést a magyar középiskolásoknak a kommunikáció fontosságáról, de ez az esemény az előadó betegsége miatt elmarad, s szeptemberben pótolnák be – írta közleményében a könyvtár.

A legkisebbeknek, köztük a rimaszombati magyar tanítási nyelvű alapiskolák alsó tagozatosainak Écsi Gyöngyi és Kováts Marcell ad elő gömöri népmeséket június 24-én, hétfőn 10:00 órától.

„Az iskolai tanév végéhez közeledve szerettük volna a kisebb és nagyobb diákokat is megszólítani az előadásokkal” – mondta Herczeg Rita igazgatóhelyettes, az olvasószolgálati osztály vezetője, hozzátéve, hogy az események a Kisebbségi Kulturális Alap támogatásával valósulnak meg.
Besztercebánya megye és a Művészeti Alap ugyancsak támogatja az intézményt, tavaly a könyvállomány bővítéséhez is hozzájárultak, míg idén különböző rendezvények lebonyolításához nyújtanak anyagi segítséget.

Az egyik ilyen lesz Bagdy Emőke író, egyetemi tanár, pszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus előadása, aki Pszichofitness címszó alatt, az egészség ötösfogatáról (Kacagj, kocogj, lazíts, érints, segíts) fog beszélni az érdeklődők számára 2019. június 21-én, pénteken 17:00 órától a rimaszombati könyvtár tetőterében.

A júniusi előadássorozat Szászi Zoltán Séta vidéken című könyvének bemutatójával zárul. A tavalyi év során a Madách Egyesület gondozásában megjelent gazdagon illusztrált kötetről Mizser Attilával beszélget a szerző június 26-án 17:00 órai kezdettel.

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás