“Lengyel, magyar két jó barát…”

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

2018. április 16. és 18. között a Tompa Mihály Alapiskola nyolcadikos és kilencedikes tanulói rendhagyó történelemóra keretében Lengyelországban jártak. Iskolánk 2010-től rendszeresen szervez tanulmányi kirándulást Auschwitzba a 8. és a 9. évfolyam diákjainak.

A krakkóiak még mindig számon tartják az egykori legendás magyar–lengyel barátságot. Az itt levő erdőkben vadászott Imre herceg, ide menekültek a megvakított Vazul fiai, a Jagelló Egyetemen tanultak a magyar prédikátorok. A városban lépten-nyomon a máig élő középkorba bukkanhatunk.

Első utunk a Szepes megyei Kakaslomnic településre vezetett, ahol az Alexandriai Szent Katalin templomban megtekintettük a Szent Lászlóról szóló gótikus freskókat, amelyeken a kunokkal harcolt. A freskókat 1957-ben fedezték fel. Utána felkerestük Wadowicét, ahol Karol Wojtyla, II. János Pál pápa született. Kirándulásunk Auschwitz-Birkenauba folytatódott, amely az emberiség ellen elkövetett egyik legszörnyűbb gaztett helyszíne. A közel 4 órás magyar idegenvezetés során látottak tanulságos példával szolgáltak a diákok számára. Figyelemreméltó, hogy a koncentrációs tábor túlélői már kevesen vannak, de rendszeresen felkeresik az emlékhelyet. A 18-as blokkban található a magyar kiállítás, amely az itt meghalt honfitársainknak állít emléket.  Fontosnak tartjuk, hogy a manapság napirenden levő szélsőséges ideológiákat, az idegengyűlöletet, a más népek iránti intoleranciát megelőzzük, kiküszöböljük, ezért is hasznos volt a túra.

Másnap, április 17-én Krakkót kerestük föl. Jártunk a Rynek Gownyj-pn, Európa legnagyobb főterén. Itt található az ország legrégibb kereskedőháza, a Posztócsarnok. A Wawel székesegyházban, amely a lengyel királyok koronázási helyeként szolgált, megkerestük Báthori István és Hedvig sírját. Felemelő érzés volt itt elénekelni a magyar himnuszt. A Mária-templomban láthattuk Európa legnagyobb gótikus oltárát. A tértől csak egy ugrás választott el bennünket az egyetemi negyedtől, amelyben Közép-Európa második alapítású egyeteme, a Jagelló Universitas található, amelyet Nagy Kázmér alapított 1364-ben. Hedvig királynő minden ékszerét felajánlotta a bővítésére. A Bracka utcában láthattuk azt a házat, amely a középkorban a magyar diákok otthona volt. Állítólag a Flórián-kapun keresztül vezetett Báthori útja a Wawelbe, amikor lengyel királlyá választották. A mellette levő Barbakán a török elleni védelem bástyájaként szolgált. Krakkói városnézésünket a zsidó negyed, a Kazimierz látogatásával zártuk, ahol Steven Spielberg Oscar-díjas filmjét, a Schindler listájának egyes részeit is forgatták.

A harmadik napon a következő állomásunk a wieliczkai sóbányába vezetett, amely az UNESCO Kulturális Világörökségének része tele magyar legendákkal. Árpád-házi Kinga, IV. Béla lánya, Boleszláv lengyel király felesége gyűrűje nyomán nevezték el Magnum Sal-nak (Nagy Só), lengyel fordításban Wielka Sólnak. 700 éve magyar bányászok kezdték meg a tömbös fejtést. A bánya mélységében találjuk a Kopernikusz-kamrát, a Szent Antal-kápolnát, A Pieskowa-Skala-termet. A Kinga-kápolnában található a királyné sóból kifaragott szobra. A tanulmányúton résztvevő diákok kimeríthetetlen élménybeszámolókkal tértek haza.

Angyal László




Share.