Már építik az új óvodát Rimaszombatban

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Július utolsó napjaiban a tervezettnél egy kicsit hosszabb előkészítési fázist követően Magyarország kormányának támogatásával Rimaszombatban is elindult az új református óvoda építése. Az óvoda épülete a tervek szerint már jövő tavasszal elkészülhet és 2019 szeptemberében fogadhatná az első gyerekeket.

Az óvodaindítás gondolatát az egyik rimaszombati presbiter még a 2015. decemberi ülésen vetette fel. Januárban pedig a presbitérium egy új református óvoda indítása mellett döntött, és megbízott néhány személyt, kezdjenek foglalkozni a kérdéssel. Nem tudták van-e rá igény, nem tudták hol kapna helyet ez az intézmény, illetve miből tudják majd fedezni egy új intézmény beindításának költségeit.

Amikor a kezdeti lelkesedés alábbhagyott, fiatal magyar szülők keresték meg a rimaszombati egyházközséget, gondolkozzanak közösen, hogyan tudnának megfelelő mennyiségű óvodai helyet biztosítani magyar gyermekek számára. Nemsokára kiderült, hogy nemcsak Rimaszombatban álmodtak és terveztek óvodát, hanem voltak és vannak olyan személyek, akiket arra hívott az Úr, hogy nem egy-egy település határain belül álmodjanak, és tervezzenek, hanem határokon átívelve, egy teljes Kárpát-medencei óvodafejlesztési programot indítsanak el – írja a rirek.sk, a Rimaszombati Református Egyházközség honlapja.

20 településen létesítenek egyházi óvodát

A meghirdetett program kiemelt partnereként a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Nagykapostól Pozsonyig 20 településen tervez egyházi óvodát illetve bölcsődét indítani, és köztük van Rimaszombat is. A rimaszombati egyházközség az óvoda kialakítása kapcsán két alternatívával számolt: a gimnázium udvarának hátsó részében egy új épület felépítése és új intézmény bejegyeztetése, valamint a jelenlegi Daxner utcai óvoda megvásárlása, felújítása és az intézmény átvétele.

A két alternatíva költségvonzatát megvizsgálva, figyelembe véve a Daxner utcai óvoda vezetőségének és szlovák csoportok szüleinek ellenállását, a Rimaszombati Református Egyházközség Presbitériuma 2017. november 8-án tartott ülésén döntött arról, hogy az óvoda számára egy új óvodaépületet szeretne építeni a Tompa Mihály Gimnázium iskolakertjében.

A 2018-as év elején Rimaszombat várostól a Rimaszombati Református Egyházközség megvásárolta az egykor az egyházközségtől kártérítés nélkül államosított telek azon részét, amely a gimnázium iskolakertjéhez volt hozzákerítve, majd az Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyházközséggel közös tulajdonban levő iskolakert egy részénél – közös megegyezéssel – megszüntették a közös tulajdonjogot. Az iskolakertben kialakításra került két egyforma 2430 négyzetméter nagyságú telek, melyből az egyik az evangélikus egyházközség tulajdona lett, míg a másik a reformátusé. A várostól megvásárolt és a megosztott telek együtt már alkalmasnak bizonyult a háromcsoportos óvodaépület felépítésére.

A megfelelő telek kialakítása mellett már az elmúlt évben elkezdődött az új óvodaépület tervezése. A rimaszombati egyházközség a tervezői és engedélyeztetési munkálatokkal Máté Barnabás mérnököt bízta meg, aki fiaival közösen – folyamatosan egyeztetve az óvodapedagógusokkal, illetékes hivatalokkal, figyelembe véve a szülők és a gyülekezet igényeit – a tél folyamán elkészítették a tanulmánytervet majd a végleges terveket.

A végleges tervdokumentáció elkészültét követően párhuzamosan elindult a kétlépcsős engedélyeztetési folyamat, valamint a presbitérium határozata értelmében öt építkezési vállalkozó megszólításával a kivitelező kiválasztása. Ezt követően felgyorsultak az események. A kivitelezők árajánlatait megvizsgálva a presbitérium által megbízott bizottság döntött arról, hogy a legkedvezőbb árajánlatot benyújtott Molnár András nagybalogi vállalkozóval fog tárgyalni a kivitelezői szerződésről.

Miután az árajánlatot úgy az egyházközség megbízottja, mint az egyetemes egyház által szerződött szaktekintélyek is megvizsgálták és jóváhagyták, minden akadály elhárult a kivitelezői szerződés aláírása elől. Az építkezési engedély 2018. július 24-én emelkedett jogerőre. Szinte azonnal ki lett tűzve az épület alaprajza és két napon belül megkezdődtek az építkezési munkák, a sávalapok ásása és betonozása. A tervek szerint szeptemberben szeretnének falazni, és még a tél beállta előtt tető alá hozni az épületet és azt nyílászárókkal lezárni.

Tavaszra elkészülhet az épület

A három óvodacsoport (60 gyermek) befogadására alkalmas földszintes épület alapterülete 882 négyzetméter. A külön hálórésszel ellátott csoportszobák mellett, közös étkező, közösségi tér, a bejárat felett a toronyban található „felház”, egy fedett terasz valamint a kornak megfelelő infrastruktúra szolgálja majd a gyermekek és óvodapedagógusok igényeit. Az épülethez saját parkoló is fog tartozni.

Az óvodaépületnek 2019. március végéig kell elkészülnie. A tavaszi hónapokra a területrendezési, parkosítási munkák elvégzését tervezik, valamint az épület bebútorozását, felszerelését.

Amennyiben a Szlovák Köztársaság Iskolaügyi Minisztériuma a besorolást jóváhagyja – 2019. szeptember 1-től az egyház fenntartása alatt egy háromcsoportos óvodával is rendelkező magyar tannyelvű iskolaközpont kezdené meg működését Rimaszombatban.

(rirek.sk/Felvidék.ma)




Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás