Mozgó Mozi érkezik Rimaszombatba

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

A Rimaszombat és Vidéke Polgári Társulás jóvoltából 2019. január 29-én, kedden Mozgó mozi érkezik Gömörbe. A filmvetítéseket félévi ajándéknak szánják a gyerekeknek, a felnőttek számára pedig iskolaválasztási fórummal kötötték egybe.

A Rákóczi Szövetség szeretettel vár minden érdeklődőt 2019. január 29-én, kedden, 17.00 órai kezdettel a LOVASÍJÁSZ című film vetítésére. A film Kassai Lajos tevékenységével, az általa újrateremtett – csak az elődeinkre jellemző ősi harci képességgel – a lovasíjászattal, ennek szellemi hátterével, az abból létrejött, a világban futótűzként terjedő sporttal, Kassai Lajos kulturális életünkben betöltött szerepével foglakozik.

A filmvetítést követően iskolaválasztási fórumra kerül sor. A vendég Sullivan Ferenc, a Rákóczi Szövetség szervezeti és magyar iskolaválasztási programokért felelős munkatárs.

Az akció célja, hogy alkalmat adjon a külhoni magyar közösségeknek az összejövetelre, találkozásra, és az őket érintő fontos kérdések megbeszélésére, mint például az iskolaválasztás.

További mozi program szintén kedden, január 29-én a gyerekeknek Feleden a kultúrházban: 10.00 óra: Macskafogó, 13.00 óra: Ludas Matyi, 15.00 óra: Brazilok; Rimaszombatban a Csillagházban 13.00 óra: Pál utcai fiúk; 15.00 óra: Az erdő kapitánya.

A vetítések ingyenesek. Mindenkit szeretettel vár a Rákóczi Szövetség és a Rimaszombat és Vidéke Polgári Társulás.




Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás