Új egyházi oktatási intézményekkel gazdagodott Rimaszombat

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Ünnepi tanévnyitó istentiszteletet tartottak szeptember 1-én, vasárnap a rimaszombati református templomban, melyet követően sor került az egyházközség Gólyavár óvodájának és alsó tagozatos általános iskolájának az átadására. Mindkét intézmény a magyar kormány támogatásával épülhetett meg. 

Az átadási ünnepséget tanévnyitóval kötötték egybe, melyen megemlékeztek a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház (SZRKE) első középiskolájának, a Tompa Mihály Református Gimnázium (TMRG) indulásának 20 éves jubileumáról is.

Molnárné Pelle Beáta, a TMRG igazgatója emlékeztetett, hogy húsz évvel ezelőtt, 1999. szeptember 1-én kezdte meg működését a református gimnázium, amivel Rimaszombatban több évtized után újraindult a protestáns egyházi fenntartású oktatás. Az évforduló azért is különleges, mert ehhez most a református óvoda és alapiskola épületének átadása is párosul, amelyet hatalmas ajándéknak nevezett. Ezzel a gyülekezet, az egyetemes egyház, de mindenekelőtt a rimaszombati magyarság gazdagodik.

Az egy év alatt felépült óvodában három csoportszoba, három hálószoba, étterem, közösségi tér, a toronyban található felház és egy fedett terasz áll
az óvodások rendelkezésére. Az építkezés költsége 657 ezer euró volt. Az alapiskolánál öt tanterem és tornaszoba áll nyolcvan gyermek rendelkezésére. Az ingatlan megvásárlásának és átépítésének, valamint kibővítésének összege mintegy 640 ezer eurót tett ki. Mindkét beruházásnál járulékos költségek is keletkeztek, melyek szintén a Bethlen Gábor Alapkezelő (BGA) által folyósított támogatásból kerülnek megtérítésre.

A magyar kormány támogatásából felépült intézmények átadásán Grezsa István miniszteri biztos kijelentette, hogy eljött az ideje annak, hogy Felvidék végre elfoglalja a neki járó helyét a magyar nemzetpolitikában. Azt is bejelentette, hogy a kormánynak új forrásokat sikerült találnia ahhoz, hogy még az idén ősszel folytatódjon az óvodafelújítások sora. 

A rimaszombati Gólyavár Református Óvodában hétfőn, szeptember 2-án megkezdődött a tanév, a Református Alapiskola azonban a mai napig nem kapta meg a működéséhez szükséges engedélyt az oktatásügyi minisztériumtól, így egyelőre a felújított épületben nem kezdődhetett meg az oktatás.

A tanévnyitó istentiszteletről és az ünnepélyes átadóról készült képgalériát megtekintheti a Gömörilap Facebook-oldalán.

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás