Új szerződést kötöttek Besztercebánya és Borsod-Abaúj-Zemplén megye képviselői

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Az új szerződés, amelyet szerdán írtak alá a szlovákiai Besztercebánya megye és a magyarországi Borsod-Abaúj-Zemplén megye képviselői a rimaszombati járásbeli Tiszolcon (Tisovec), a jövőbeni regionális együttműködés alapköve lesz. Ezt Ján Lunter besztercebányai megyefőnök jelentette ki, miután aláírta a megállapodást.

A megyefőnök elmondta: konkrét javaslatokról is szó esett, például a Rimaszombat és Miskolc, valamint a Salgótarján és Losonc közötti járatok elindításáról. Lunter ezzel kapcsolatban rámutatott, hogy jelenleg vonattal vagy busszal nem lehet eljutni egyik megyéből a másikba.

A közlekedés mellett a két megye az idegenforgalom területén is együtt akar működni. A szerződés jó alapot nyújt a két régió községei közötti partneri együttműködéshez, valamint megkönnyíti az Interreg Szlovákia-Magyarország határon átnyúló együttműködési programhoz való csatlakozást is, hangsúlyozták az aláírók.

Bánné Gál Boglárka, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés elnöke rámutatott: korábban már kötöttek egy együttműködési szerződést. Most eljött az ideje, hogy ez utóbbira építve új kapcsolatokat teremtsenek. Úgy véli, a határon átívelő regionális együttműködés és fejlődés sokféleképpen megvalósítható.

-tasr-

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás