XVI. Regionális Diáktalálkozó

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

A Tompa Mihály Református Gimnázium diákönkormányzata idén immár XVI. alkalommal szervezte meg a Regionális Diáktalálkozót november 16-án.

Az idei évben találkozónk címe a Tolerancia volt. Erre az összejövetelre a környező alapiskolák nyolc és kilencedik osztályos diákjai lettek megszólítva. Idén hét csapat fogadta el meghívásunkat és vett részt az eseményen: a tornaljai Kazinczy Ferenc Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola négy csapattal érkezett, a feledi Szombathy Viktor Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola egy csapattal, a Bátkai Alapiskola két csapattal vett részt a versenyen.

A diákok nagyon ügyesen teljesítették a feladatokat. Célunk viszont nem az volt, hogy a diákok egymással versengjenek, hanem az, hogy megismerkedjenek új, számukra még ismeretlen arcokkal.

Rendezvényünk rövid zenés-énekes koncerttel kezdődött, amit DÖK tagjaink: Csótó Veronika, Magicz Vivien és László Fruzsina gitáron, Nagy Ákos Csongor pedig zongorán kísértek. Ezt követően a diákönkormányzat elnöke, Mišurák Róbert és iskolánk igazgató asszonya, Molnárné Pelle Beáta üdvözölte a vendégeket. Mindezekután megkezdődött a feladatok teljesítése.

„Különböző szórakoztató programokkal vártak minket a tanulók. Amint láttam a biztató tekinteteket, szívesen álltam be közéjük játszani. A DÖK nagy figyelmet fordított az együttműködésre és egymás hátrányainak elfogadtatására. Ennek érdekében nem csak a mi iskolánk látogatott el Rimaszombatba” – nyilatkozta az egyik meghívott, Pierzchala Virág Anna, a tornaljai KFMTNYA diákja.

“A tolerancia fontos dolog a modern világban, mivel az emberek elnyomják azokat, akik fogyatékkal élnek, mozgássérültek vagy szellemi betegségben szenvednek. A DÖK és a program rávilágított arra, hogy attól hogy valaki MÁS, ugyanolyan értékű, mint a többi ember. Különleges élmény volt számomra beleélni magam diáktársaim élethelyzetébe. Az új szituációk felkeltették a figyelmemet egy új téma kivesézéséhez. Voltak, akik pénzügyi problémával küszködtek, meg volt kötve a kezük, számos szabályhoz kellett igazodniuk, kevesebb dolgot tehettek meg, mint egy jobb helyzetben lévő gyerek. Elcsodálkoztam, de jó volt látni, milyen büszkén vállalták a helyzetet. Hiszen attól, hogy szűk a lehetőségeik köre, szerethetik és szerethet annyira, lehet boldog annyira, mint egy jobban szituált gyerek“ – tette hozzá Pierzchala Virág Anna.

A napot az iskolák bemutatásával és jutalmul, egy kis ajándékcsomag átadásával zártuk. Remélem, hogy a diáktalálkozón részt vett diákok ugyanolyan jól érezték magukat, mint mi, a diákönkormányzat tagjai és ezt a napot még sok éven át meg tudjuk ismételni.

Mišurák Róbert – diákönkormányzat elnöke




Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás