638 gyermek született a rozsnyói kórházban 2018-ban

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Az elmúlt év folyamán a rozsnyói kórházban összesen 638 gyermek született, közülük 328 fiú, 310 pedig lány volt. Hét édesanya ikrekkel térhetett haza.

A szülők által választott leggyakoribb lánynevek közé a Sofia, a Natália, a Diana és az Alexandra tartozik, míg a fiúkat leggyakrabban Samuelnek, Martinnak, Jakubnak és Olivernek nevezték – közölte Jana Fedáková, a kórházat üzemeltető Svet zdravia hálózat kommunikációs szakértője.

Hozzátette, a kórházban nemcsak a Rozsnyói járás lakói szültek, hanem Kassáról, Poprádról, Breznóbányáról vagy Nagyrőcéről is érkeztek. A 2017-es évvel összehasonlítva tavaly közel 13 százalékkal emelkedett a szülések száma. Fedáková elmondta, 2017 végén átépítették a rozsnyói szülészetet, három szülőszoba, valamint szülésfelkészítő tanfolyam is várja a leendő szülőket.

Fedáková tájékoztatása szerint a rozsnyói kórház az idén folytatni szeretné a szülészeti-nőgyógyászati osztály modernizálást, annak felszerelését újabb berendezésekkel bővítené, valamit orvosi csapatát is erősítené.

TASR




Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás