Egy helyen olvashatunk a rozsnyói magyar értelmiségiekről

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Egy negyedévszázados kutatás legújabb eredményeként jelent meg tavaly decemberben „A rozsnyói felsőoktatás intézményeinek hallgatói. 1814 – 1852, a Püspöki Szeminárium és Bölcsészeti Líceum “című kötet. A publikáció bemutatójára február 4-én került sor a Rozsnyói Bányászati Múzeum Galériájában.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Mons. Stanislav Stolárik, a Rozsnyói Egyházmegye püspöke is. A résztvevőket a múzeum igazgatója, Pavol Lackanič köszöntötte, majd szlovák nyelven Lörinčík Szilvia, a rozsnyói püspökségi levéltár munkatársa ismertette meg a püspöki szeminárium történetével a megjelenteket.

Ezt követően a szerző, Dr. Szögi László történész, levéltáros, a budapesti ELTE Könyvtár volt főigazgatója örömét fejezte ki, hogy munkájával részese lehet ez alkalommal a Gömör megye és Rozsnyó városa felsőoktatási intézményeinek, történetének és a rozsnyói Püspöki Szeminárium és Bölcsészeti Líceum hallgatóinak jobb megismeréséhez.

„Azt, hogy hol tanult az adott nemzet értelmisége, nagyon sokan kutatják Európában. A téma azonban teljesen feldolgozatlan. Minden történész szeret valami újat nyújtani. Miközben tanulmányokat készítek, úgy látom, hogy az ilyen típusú adattárak még kétszáz év múlva is fontosak lesznek. Ha felkerül az internetre, nagy érdeklődésre számítunk az összes szomszédos országban és ott, ahová a magyarok mentek tanulni” – fejtette ki kérdésünkre Szögi László, hogy miért szánt életéből 25 évet egy kutatásra, és végzi azt mai napig.

A kiadvány a magyarországi felsőoktatási intézmények történetét bemutató sorozat tizenkilencedik kötete. Szerzője az elismert magyarországi történész és levéltáros, Dr. habil. Szögi László CSc. professzor, akinek célja, hogy a történelmi Magyarország felsőoktatási intézményeit látogató diákok adattárát összeállíts. Jelenleg 103 ezer névből álló adatbázist sikerült létrehozni, amelynek mintegy negyede a mai Szlovákia területéről származó emberek, diákok nevét tartalmazza. Rozsnyó egykor a jelentős oktatási központok közé tartozott. A bemutatott részben Szögi a szeminárium és líceum hallgatóinak sokrétű elemzésével foglalkozik, akik 1814-től egészen 1952-ig gazdagították a város életét.

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás